3p
Orbán Viktor tíz százalék alá csökkentené a személyi jövedelemadót (szja) a mostani kormányzati ciklusban. A kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt a reklámadóról is, miszerint a reklámszakma sem maradhat ki a méltányos közteherviselésből.

Marad a különadó

Orbán Viktor a rádióinterjúban kifejtette: a jövedelemadó-csökkentéshez a mai 2-4 százalékos helyett tartósan 4-6 százalék közötti gazdasági növekedés kell, ami nem lehetetlen.

Közölte azt is, hogy amíg ők kormányoznak, biztosan kell szektorális különadót fizetni Magyarországon, mert "a mi felfogásunk az, hogy akinek extra magas jövedelme van, annak többet is kell vállalnia a közterhekből".

Igazságos

A reklámokból származó árbevétel, valamint a saját célú reklámok költsége után adót kell fizetnie a jövőben a médiavállalkozásoknak, kiadóknak, a szabadtéri reklámhordozók hasznosítóinak, az internetes reklámok közlőinek. Az Országgyűlés szerdán 144 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, 30 elutasító voks mellett, kivételes eljárásban fogadta el az erről szóló javaslatot. Részletek >>>

Ezzel összefüggésben szóba került a reklámadó is, amelyet szintén azzal magyarázott a miniszterelnök, hogy a reklámszakma sem maradhat ki a méltányos közteherviselés elvének érvényesítéséből.

"Nem kényszer van, hanem igazság van" - ezt válaszolta a kormányfő arra a kérdésre, hogy milyen gazdasági kényszer indokolta a reklámadó bevezetését.

10 milliárdot várnak

Azt mondta: a szakmai egyeztetések megtörténtek, minden háttérszámítás rendelkezésre áll, és "be fogunk szedni 9-10 milliárd forintot egy olyan szektortól, amely nagy méretű, és nagyon nagy profittal dolgozik.

Egy olyan szektorális adóról van szó, amely más ágazatokban már létezik, most pedig a reklámszektor is kapcsolódik ide - mondta, majd a média tiltakozására reagálva megjegyezte: "a bankárok is ezt tették, jobb- és baloldali bankárok egy platformon tiltakoztak", hiszen senki nem szeret adót fizetni, pláne azok nem, akik nagyon sokat keresnek.

A reklámadó elleni érvekkel, az esetleges negatív hatásaival kapcsolatban szintén a bankszektorból hozott példát: a bankadónál a bankárok azt mondták, nem lesz hitelezés (...), és majd ki fognak vonulni a bankok. Én úgy látom, a bankszektor Magyarországon jól működik.

Mindenkinek lesz munkája!

Az erre a ciklusra szóló legfontosabb személyes elkötelezettségének Orbán Viktor a teljes foglalkoztatottság kialakítását nevezte. Azt mondta, 2018-ra szeretnék elérni, hogy mindenki, aki dolgozni akar, találjon is munkát, és így a saját erejéből tarthassa el magát.

Ezért a következő időszakban nőni fog a kormány közmunkaajánlatának mérete és szervezettsége, mert - különösen válság idején - mindig lesznek olyanok, akik a piacon nem kapnak munkát. "Mi nem kompenzálni akarjuk az embereket azért, mert nincs munkájuk, hanem munkalehetőséget akarunk nekik teremteni" - mondta Orbán a rádióinterjúban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG