4p
A venezuelai éhezést, nyomort, gyógyszerhiány következtében meghaló betegeket a közgazdasági alapelvek, az ortodoxia gyökeres elutasítására lehet visszavezetni – írja egy egykori miniszter. Amit államosítottak az országban, az rövid úton működésképtelenné vált, ahol hatósági árakat vezettek be, ott előbb-utóbb leállt a termelés.

„A heterodoxia túladagolása megölhet” - írja a Project Syndicate oldalon Ricardo Hausmann, egykori venezuelai tervezési miniszter és egyetemi professzor. (A heterodoxia az unortodoxiához hasonló fogalom, a hagyományostól, a fő áramlattól eltérőt jelent.) A 2008-as válság óta divat lett a közgazdászokat hibáztatni, és újfajta közgazdasági gondolkodásra biztatni.

Ám nem minden jó, ami új, és nem minden új, ami jó – folytatja a közgazdász. A kínai Kulturális Forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából emlékeztet arra, hogy milyen következményei lehetnek, ha az ortodoxiát kihajítják az ablakon. Ám Venezuela újabb keletű katasztrófája is jó példa erre. A világ legnagyobb olajtartaléka felett élő emberek jelenleg szó szerint éheznek, sőt meghalnak az élelmiszer- és gyógyszerhiány következtében.

Piacgazdaságban van WC-papír

Venezuela az iskolapéldája annak, milyen veszélyekkel jár, ha a közgazdasági alapelveket elveti valaki. Az egyik ilyen elv, hogy a szociális célok elérésének a legjobb eszköze a piac. A piacgazdaságban mindenki olyan dolgokat csinál, ami másoknak hasznos, és az élelmiszer, szappan vagy WC-papír megvásárlásából nem lesz politikai rémálom, mint Venezuelában.

Az árak nem kell hogy igazságosak legyenek, az árak egy fontos információs rendszert képeznek, ami megmutatja a gazdasági szereplőknek, hogy mit állítsanak elő. Az árak szabályozása kiiktatja ezt a funkciót, és hiányt okoz a gazdaságban. Venezuelában a „Tisztességes költségekről és árakról szóló törvénynek” köszönhetően a földművesek nem termelnek, a mezőgazdasági cégek bezárnak, a termékek a feketepiacra vándorolnak. Az országban a világ egyik legmagasabb inflációja tombol, a kiskereskedőket börtönbe zárják áruvisszatartásért, a határokat lezárják a csempészet megakadályozása érdekében.

12 tojást vagy 1000 liter benzint

Az árak fixálása egy rövid út a zsákutcába, a hosszabb út ugyanoda pedig az ártámogatások rendszere – írja a szerző. Venezuela többet költ a benzin és az elektromos áram ártámogatására, mint egészségügyre és közoktatásra. Egy napi minimálbérből 12 tojást vagy 1000 liter benzint lehet venni. A dollár feketepiaci és hivatalos árfolyama között mintegy százszoros a különbség, de persze hivatalos árfolyam mellett nem kapható semmi.

Egy másik hagyományos bölcsesség, hogy nagyon nehéz az állami vállalatoknál a megfelelő érdekeltségi rendszert megteremteni, ezért állami tulajdonban lehetőleg csak kevés céget szabad hagyni, stratégiai ágazatokban vagy olyanokban, ahol a piaci mechanizmus nem működik jól. (Az állam a legrosszabb tulajdonos, ezt a magyar szocializmus tapasztalataiból is tudhatjuk – a szerk.)

Államosítva csökken a termelés

Hugo Chávez 2006-os újraválasztása után azonban farmokat, szupermarketeket, bankokat, telekomcégeket, energiaszolgáltatókat, olajcégeket és a legkülönbözőbb cikkeket termelő gyárakat államosított, az államosítás után ezek termelékenysége össze is omlott. A 2004-2013 közötti magas olajárak idején Venezuela túlköltekezett, fülig eladósodott, ahelyett, hogy a többletbevételeket félretette volna rosszabb napokra.

Az ortodoxia a történelem során összegyűjtött fájdalmas tapasztalatokat összegzi, de nem mindegyik igaz a jövőre nézve. A hibák javításához, a fejlődéshez szükség van heterodox gondolkodásra, de óvatosan kell vele bánni – fejezi be a szerző.

Vakmajom: Apokalipszis most

"Ez a végső stádiuma a venezuelai állam összeomlásának: nincs hús, nincs liszt, nincs vécépapír, nincs gyógyszer, nincs áram, 700% infláció, utcai fosztogatások és nyílt erőszak, gyilkosságok, az emberek élelmiszer híján kutyákra, macskákra, madarakra és bármire vadásznak, amit meg lehet enni. Caracasban 2015-ben 119 gyilkosság jutott 100 ezer emberre, az igen magas USA ráta 5/100 ezer."

„- Mi történne, ha államosítanák a sivatagot?

- Hiány lenne homokból.”

"Egészen biztosan tankönyvekbe fog kerülni a venezuelai őrület. Államosítás, szakértelem hiánya, konraszelektált döntéshozók, hatósági árak=káosz és hiány."

(Forrás: Itt>>> és itt>>>.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ragaszkodik az oroszokhoz a világelső amerikai cég
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 16:16
Az Egyesült Államok legismertebb márkái látványosan hagyták el Oroszországot az Ukrajna ellen indított agresszió után, ám jóval több cég ragaszkodik ottani vagyonához, mint ahányan távoztak.
Makro / Külgazdaság Több mint 251 billió forintot költöttek egymásra a cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 15:31
Hosszas stagnálás után meredeken emelkedett a globális vállalati szektor által bejelentett kiugró értékű egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke az idei első negyedévben.
Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG