3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A briteken kívül minden állam- és kormányfő aláírta az uniós együttműködés folytatásáról szóló közös nyilatkozatot szombaton Rómában. Legnagyobb közös kihívásnak a menekültválságot nevezték meg. A csúcson arról is beszéltek, hogy "szükség esetén" jön a többsebességes Európai Unió, de mindig ott lesz a lehetőség a szorosabb együttműködésre.

Az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfői, valamint az uniós központi intézmények vezetői szombaton délelőtt Rómában aláírták azt a közös nyilatkozatot, amelyben kiállnak az unión belüli együttműködés folytatása, az EU előtt álló példátlan kihívások jövőbeni közös kezelése mellett.

Joseph Muscat máltai kormányfő, az EU soros elnöke elsőként fotózta le és tette fel közösségi internetes honlapjára a szombati római EU-csúcstalálkozó aláírt zárónyilatkozatát. Több állam- és kormányfő is mobiltelefonjával szelfit készített magáról a zárónyilatkozat aláírt példányával.

A britek már nem számítanak

Nem írta alá az unió elődszervezeteit alapító szerződések megkötésének hatvanadik évfordulójához időzített nyilatkozatot és nem is vett részt a szombati római csúcstalálkozón Nagy-Britannia, amelynek miniszterelnöke várhatóan napokon belül elindítja azt a folyamatot, amelynek végén az ország kilép az unió tagjainak sorából.

A nyilatkozat a nemzetközi migrációs válságot nevezi meg az EU-t érő legnagyobb kihívások egyikeként.

Az állam- és kormányfők azt is kinyilvánították, hogy a jövőben is együtt cselekszenek, "szükség esetén több ütemben és eltérő szorosságú együttműködésben, de mindig ugyanabban az irányban", összhangban az alapszerződésekkel, és mindig nyitva tartva az ajtót azok előtt, akik csatlakozni akarnak a szorosabb együttműködés.

EPA/EU / ETIENNE ANSOTTE

Nem lehet szétszakítani

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az eseményen azt mondta "az Európai Unió osztatlan és oszthatatlan". Kijelentette, hogy a jelenkor kihívásainak a tagországok legjobban akkor tudnak megfelelni, ha együttműködnek. Juncker méltatta az unióban eddig elért eredményeket, és az EU elődszervezeteit megalapító, pontosan 60 évvel ezelőtt aláírt szerződésekre utalva azt mondta: "Vannak aláírások, amelyek nem halványulnak el."

Donald Tusk, a tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke azt emelte ki, hogy a tagállamoknak az évforduló alkalmából meg kell újítaniuk szövetségüket.

Egyéni adottságokra is figyelni kell

Joseph Muscat úgy vélte, az Európai Uniónak ambiciózusabbnak kell lennie a jövőben ahhoz, hogy továbbra is egyedülálló eredményeket érhessen el az együttműködésnek köszönhetően. A tagországok állam-, illetve kormányfői, valamint az uniós intézmények vezetői előtt beszélve Muscat hangoztatta, hogy a közös munka során figyelembe kell venni a tagországok egyéni adottságait és érdekeit, de valamennyi tagállamnak szolidaritást is kell tanúsítania szükség esetén, és az uniónak egységesnek kell maradnia.

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke egyebek között arról beszélt, hogy a találkozón aláírandó nyilatkozattal az uniós vezetőknek kötelezettséget kell vállalniuk lakosság felé, egyebek között arra vonatkozóan, hogy az elért eredményeket a következő nemzedékeknek is továbbadják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kihúz-e minket a csávából Nagy Márton új elképzelése?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 11:29
A Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász a nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégiát elemzi.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG