1p
Egy év alatt csaknem 370 milliárd forinttal csökkent 685,9 milliárdos vagyon a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapban. Tavaly év végén 316 milliárd forint volt az eszközök értéke.

Ebből a 106,7 milliárdnyi forinteszköz legnagyobb része - 71,1 milliárd forint - befektetési jegy volt, 21,6 milliárd forint részvényekben volt, 8,3 milliárd számlapénz, 4,9 milliárd jelzáloglevél és vállalati kötvény, 0,7 milliárd pedig egyéb eszköz volt.

A 209,3 milliárd forintnyi devizaeszközt 110 milliárd forintnyi részvény, 84,6 milliárd forintnyi befektetési jegy, 12,8 milliárdnyi jelzáloglevél és vállalati kötvény alkotta valamint 1,6 milliárd forintnyi számlapénz.

Az Országgyűlés 2012. május 31-vel ismét lehetővé tette a magán-nyugdíjpénztári tagok számára az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépést.

A magánkasszák és a Pénztárak Garancia Alapja (PGA) összesen 33 milliárd 822 millió forint, 291 ezer euró valamint 27 ezer angol font névértékű állampapírt, illetve 15 milliárd 508 millió forint, 5,61 millió euró valamint 3,652 millió USD pénzeszközt adtak át az alapnak. Az utólagos korrekció következtében a kasszák 1,297 milliárd forintot utaltak át az alap számlájára, míg a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap (NYRAA) 504 millió forint visszafizetést teljesített részükre.

Milliárdok folytak be tavaly

Az alap vagyonát növelte a 2012-ben megszűnt magánnyugdíjpénztárak vagyona is, az Erste és az Aegon 2012-ben 4,963 millió forintot utalt át a számlájára.

Az alap 2012. december 11-én - az Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap (NYRAA) és az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) közötti megállapodás alapján - 187,01 milliárd forint bekerülési értékű és 132,56 milliárd forint piaci értékű értékpapírt adott át az államnak.

Az alapba tavaly 4,73 milliárd forint folyt be értékpapír-lejáratokból, 10,75 milliárd forint osztalékokból, 2,63 milliárd forint kamatokból. Az alapból 2012-ben 208,5 milliárd forint bekerülési értékű állampapírt értékesítettek. Az ügyleteken elért összbevétel 214,3 milliárd forint volt, melyből 211,45 milliárd folyt be 2012-ben, 2,85 milliárd pénzügyi teljesítése 2013-ben történt meg.

Ahogy arról a Privátbankár beszámolt, a volt nyugdíjpénztári tagok nem kaptak vissza minden pénzt, ami járt volna nekik. Részletek >>

Az NYRAA kincstárnál vezetett számlájának egyenlege 2011 végén 80,702 milliárd forint egyenleget mutatott, amelyet az ÁKK 2012-ben államadósság-törlesztésre használt fel.

Az ÁKK az alap értékesítési és egyéb bevételeinek nagy részét a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé fennálló hitelek esedékes törlesztésére használta fel, a november 12-i törlesztésre 172,247 milliárd, a december 28-ra 70,930 milliárd forintot adtak át az alap pénzállományából.

Állampapír-bevonások révén összesen 32,2 milliárd, az alap pénzeszköz-átadásaiból 323,878 milliárd, az Összefogás az Államadósság Ellen Alap (ÖÁEA) pénzeszköz-átadásaiból 114,470 millió, azaz összesen 355,193 milliárd forint államadósság-csökkentést számoltak el 2012-ben a nemzetgazdasági számlán.

Csak meghatározott célra költhetik

Egyelőre késik az egyéni nyugdíjszámlák bevezetése is. A feladatot végül külsősöknek adják több mint egymilliárd forintért. Részletek >>

A jelentés megállapítja: az, hogy a magánnyugdíjpénztárak csak pénzben és állampapírban adhatták át a kezelt vagyont az NYRAA-nak, kiküszöbölte a visszalépő pénztári tagok nyugdíjpénztári portfóliójával összefüggő piaci kockázatok átvételét, amely a 2011-es eszközátadáskor még átkerült az alapba.

Az NYRAA 2011. május 31-én kezdte működését. A törvény rendelkezése alapján a magánnyugdíjpénztárakból a társadalombiztosítási rendszerbe visszalépő pénztártagok portfólióját képező vagy azok értékesítéséből származó bevételek, illetve az eszközök hozama az alap vagyonát képezik.

Az alap eszközei nem vonhatók el, illetve kizárólag a törvényben meghatározott célokra használhatók fel: a központi költségvetési törvényben meghatározott előirányzat javára történő befizetésre, államadósság csökkentésre, visszalépő tagi kifizetésekre, beazonosított függő tételek miatti visszafizetésekre, megelőlegezési kölcsön visszafizetésére valamint az eszközökből fakadó kockázatok kezelésére és csökkentésére.

Az alap vagyonát képező eszközök kezelését az ÁKK végzi. A magyar állam által kibocsátott hitelviszonyt megtestítő értékpapírokat térítésmentesen át kell adni a magyar államnak, s az átadást követően be kell vonni.

Az ÁKK-t a meghatározott szolgáltatások után külön díjazás nem illeti meg, de az alap megtéríti az egyes értékesítési ügyletekkel kapcsolatban az ÁKK által igénybe vett szolgáltatók közvetlen díjait és költségeit, valamint az alap részére nyújtott szolgáltatások informatikai, technikai és személyi hátterének felállításával kapcsolatban szükségszerűen felmerülő költségeit.

Az NYRAA működési költségei 2012-ben 207 millió forintot tettek ki, ennek legnagyobb része - 153 millió forint - az ÁKK-nak fizetett díj, 50 millió forint kereskedéssel kapcsolatos költség volt.

A jelentés megjegyzi, hogy mivel 2012-re a költségvetési törvény nem határozott meg befizetési előirányzatot, az esetek döntő többségében csak olyan eladási ügyleteket hagytak jóvá, amelyek forintban kifejezett bevétele elérte az adott eszköz 2011. május 31-i, forintban számolt bekerülési értékét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG