Hirdetés
Hirdetés

Árulkodó számok: a kutya sem akar brit lenni?

2017. november 30., 16:32

Drámaian csökkent a bevándorlás Nagy-Britanniában.

A brit statisztikai hivatal (ONS) közlése szerint az elmúlt 12 hónapban mindössze 230 ezer volt a tartós letelepülési szándékkal Nagy-Britanniába érkezők száma, ami majdnem a felével, 106 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbi időszaknál. Ez a bevándorlási folyamatok rendszeres mérésének kezdete óta a legnagyobb éves visszaesés. Az Európai Unióba 2004-ben felvett nyolc közép- és kelet-európai tagállamból az egy évvel korábbinál 24 ezerrel kevesebben, mindössze 49 ezren érkeztek, és 9 ezerrel többen, 40 ezren távoztak, vagyis a nettó bevándorlás ebből az EU-térségből mindössze 9 ezer fő volt a júniussal zárult teljes évben.

Brit üzleti és szakmai szervezetek egymás után figyelmeztetik a brit kormányt a külföldi EU-munkaerő bevándorlásának visszaeséséből eredő kockázatokra, különös tekintettel arra, hogy London a brit EU-tagság megszűnése után szigorítani is kívánja az uniós állampolgárok letelepedési szabályait. A legnagyobb vesztese a bevándorlás csökkenésének pont a brit építőipar lehet, akik épp a héten közölték a brit kormányhoz intézett közös felhívásukban, hogy az ágazat máris súlyos munkaerőhiánnyal küszködik, erről korábban itt írtunk bővebben.  >>>

Hirdetés

Lebénult a kormány: a politikai halott miniszterelnök a szakadék szélén táncol

Egyre nagyobb bajban van az Egyesült Királyság, Theresa May elvesztette az uralmát a kormánya és a kilépési tárgyalások felett, ráadásul egyre több irányból gáncsolhatják el csúnyán a kilépési törekvéseket. Mi lesz a Brexittel? Káncz Csabával, a Privátbankár.hu külpolitikai szakértőjével beszélgettünk legújabb videónkban. >>>

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Mi a magyarok legfőbb versenyelőnye? – interjú

Mi a magyarok legfőbb versenyelőnye? – interjú

Sok vállalkozás szeretne tőkét a növekedéshez, de a szervezetüknek, működésüknek is meg kell ehhez felelnie, nem lehet kisvállalati struktúrával nagyvállalatot működtetni – derült ki a Qualysoft Holding és a CNC Rapid vállalkozásokkal készített interjúnkban. Kiderült az is, mit tartanak a magyarok legfőbb versenyelőnyének, és hogyan küzdenek meg a munkaerő-hiánnyal.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Idén is 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak karácsonyra a nyugdíjasok a kormánytól. Ön szerint kiknek járna még az utalvány?