2p
Egyelőre kereskedőtársaságként működne az állami közműholding. A vélekedések szerint az igazi kockázat az, hogy az adósokkal szemben ezután az állam lesz a behajtó, ez pedig politikai kockázatot jelent.

Újonnan alapítandó, első körben csak az ügyfeleknek számlázó kereskedőtársaság lenne az állami közműholding - adja hírül a kormányterveket pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülésként Népszabadság. A lap szerint a holding legkorábban a jövő év elején kezdené meg a működését.

A holding ilyetén felállítása nem érintené az áram-, gáz-, víziközmű-, hulladékszállítási és kéményseprő cégek tulajdonviszonyait. Az elképzelések szerint a hálózatüzemeltetést számvitelileg különválasztanák a kereskedelmi-számlázási-ügyfélszolgálati részlegektől.

A Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) felmérné a hálózatok üzemeltetési igényét, ennek ellenértéke továbbra is járna a társaságoknak. Emellett megkapnák az indokolt beruházási terveik ellenértékét, a nyereségből viszont semmi se jutna számukra.

A jövőben a jelenlegi víziközművek rendszer-üzemeltetővé alakulhatnak, a számlázást pedig mindenütt az állami közműholding végezné - mondta a lapnak Szabó Iván, a Magyar Víziközmű Szövetség vízipari tagozatának elnöke. Dorkota Lajos, a MEKH elnöke pedig arról tájékoztatott, hogy jelenleg a víziközművek és a hulladékszállítók költségfelmérése zajlik. A szakminiszter szeptember végéig kap cégszintű javaslatot tőlük.

Romlik az állam presztízse, ha ő lesz a behajtó

A lap közműszolgáltatói tulajdonosokat is megkeresett, s - annak ellenére, hogy a javaslat a befektetőkre mért újabb csapásként értelmezhető - nemcsak elutasítást kapott. Némelyikük üdvözölné, ha legalább a tényleges beruházásaik árát megkapná, bár egyes vélekedések szerint ez így akár tiltott állami támogatásnak is minősülhet. A lakosság ellátását pedig "örömmel" átadnák az államnak. Ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy az új országos kereskedői rendszer kiépítése ezermilliárdokba kerülhet hálózat nélkül is. Kereskedőként ugyanis meg kell vásárolni a terméket. Százmilliárdokba kerül a számlabefizetési haladék átidalása, ráadásul az, hogy az adósokkal szemben a jövőben az állam jár el, politikai kockázatot hordozhat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG