3p
Az EU Brexit-főtárgyalója Londonban beszélt a brit kilépésről.

A Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése nagyon negatív folyamat, emellett idő- és energiapocsékolás - mondta Londonban az Európai Parlament Brexit-ügyi referense.

Guy Verhofstadt, aki a London School of Economics hallgatósága előtt tartott előadást a Brexit utáni Európa lehetséges forgatókönyveiről, kijelentette: a Brexit-folyamat megsemmisíti azt az erőteljes politikai köteléket, amely a Csatorna mindkét partján minden korábbinál gazdagabbá és szabadabbá tette az embereket.

Mindazonáltal demokraták vagyunk, tiszteletben kell tartanunk népszavazás eredményét, amelynek érvényt is kell szereznünk, és Európa pontosan ezt fogja tenni - mondta az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője.

Visszanyerte az EU a népszerűségét?

A volt belga miniszterelnök szerint a Brexit talán egyetlen kedvező hozadéka, hogy kinyitotta az emberek szemét a kontinensen, és az Európai Unió bizonyos értelemben visszanyerte népszerűségét. Ha egy évvel ezelőtt tartottam volna ugyanezt a beszédet, az nagyon depressziós hangulatú lett volna, de a hangulat azóta megfordult - tette hozzá.

Az emberek nem váltak kevésbé kritikussá az EU-val szemben, sőt éppen ellenkezőleg, de nem elhagyni vagy lerombolni akarják az uniót, hanem meg akarják reformálni - mondta Guy Verhofstadt.

A Brexit-népszavazás után mindenki dominóhatástól tartott, mindenki mindenféle egyéb exitekről beszélt, de ennek éppen az ellenkezője történt, és ezt az osztrák elnökválasztás, a hollandiai parlamenti választások, de mindenekelőtt a franciaországi elnökválasztás eredménye tanúsítja. Franciaországban a választók kétharmada szavazott Emmanuel Macronra és EU-párti programjára – fogalmazott a politikus.

Nem elég szoros az unió

Verhofstadt szerint a Brexit és az EU-t terhelő egyéb problémák, válságok közös alapvető oka az, hogy nem valósultak meg maradéktalanul az alapítók elképzelései. Az Európai Unió valójában még ma sem igazi unió, hanem nemzetállamok laza konföderációja, és ténylegesen nem is egy EU létezik, hanem legalábbis tucatnyi, hiszen külön-külön integrációs szerveződésekként létezik például Schengen, az euróövezet, az Europol, vagy az euróövezeti stabilitási mechanizmus.

Ez olyan, mintha az Egyesült Államokat az ötven állam kormányzói irányítanák, úgy, hogy évente ötször összeülnek Washingtonban, ők döntenek az Egyesült Államok politikájának minden egyes eleméről, és akár a legkisebb állam kormányzója is képes lenne egyedül megakasztani az egész folyamatot, Kalifornia pedig úgy is dönthetne, hogy a dollár helyett a régi spanyol pesetát használja fizetőeszközként – mondta.

Verhofstadt szerint a Brexit mindezek alapján Európa kudarca is, és a tanulság az, hogy csak az egyesült Európa képes maximális hatékonysággal képviselni polgárainak érdekeit globális szinten.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG