5p
A jegybank tényleg nem gondolkodik a forintról, nemcsak azért, mert nincs árfolyamcélja: azt vizsgálják, hogy az inflációra milyen hatással bír.
Balog Ádám

Az árfolyamcsatorna egy jelentős csatorna: egy gyengébb árfolyam inflációt generál, egy erősebb árfolyam pedig ellentétes hatással bír, ezt ugyanakkor minden kamatdöntés előtt elemezzük – mondta  Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Gazdasági Rádiónak.

A magyar gazdaság jelenleg Európa egyik éllovasa – ezt az IMF is elismeri és egyre többen elismerik ezt a pénzügyi, elemzői világban is – mondta Balog Ádám. A hitelminősítőknél – ha a számokon múlik – idén összejöhet a felminősítés, azonban ennek még számos egyéb aspektusa van – bizonyos policy döntéseket is várnak még a hitelminősítők. A piac ugyanakkor már megelőlegezte a felminősítést és úgy kezeli az országot, márpedig fontos a hitelminősítők szava, de a piacé fontosabb – mondta Balog Ádám.

Balog elnyúló kamatcsökkentési ciklust lát

A hazai kamatkörnyezettel kapcsolatban Balog emlékeztetett: a Monetáris Tanács minden ülése előtt komoly értékelést kap a kamatdöntés előtt. A jelenlegi helyzetben még van tér a kamatcsökkentésre – mondta az MNB alelnöke, majd – szigorúan magánvéleményként megfogalmazva – azt mondta: „én egy kicsit messzebb látom a végét, tehát hónapokban mérhető csökkentési lehetőséget látok magunk előtt”, amely szavak nagy valószínűséggel a piacon elfogadott 1,5 százalékos kamatmélypontnál alacsonyabb jegybanki kamatra való utalás lehetett. A magyar gazdaság számára egyensúlyi kamatszint meghatározása több okból nem lehetséges: nincs vegytiszta egyensúlyi gazdasági állapot, s a régiós országokkal összevetve sem jutunk előrébb ezen az úton, hiszen Magyarországtól teljesen eltérő fejlettségű és helyzetű országokról beszélünk – ütötte el a fenti mondatoknál konkrétabb kamatszint meghatározást a jegybanki képviselő.

Nem kapkod az inflációs mutató nyomán az MNB

Hol tart az elszámolás?

A banki elszámolás rendkívül nagy és komplex folyamat, milliós számú elszámolásról és értesítésről beszélünk. A nagy számok törvénye alapján, hibák adódhatnak, de az MNB folyamatosan vizsgálja a piaci szereplőket és jelentős, rendszerszintű problémára nem akadtak. Ahol késés van az értesítéssel, ott is jellemzően napokat késnek csak a pénzügyi intézmények - mondta Balog Ádám. Az MNB alenökével készült interjú első részét itt olvashatja >>>

Az inflációs célkövetés rendszerének esetleges felvetése nem új, hiszen a válság óta időről-időre felmerül ez a kérdés, ugyanakkor a jegybankban valóban jó alternatívát nem láttak – mondta az alelnök, aki szerint ők továbbra is kitartanak az inflációs célkövetés mellett.

Ami magát az inflációt illeti: a legutolsó adat az MNB várakozásainál is kedvezőbb lett, de ez csak egy adat, ráadásul lényegében csak az üzemanyag áraknak rendkívül volatilis emelkedésének volt köszönhető. Az MNB ebből hosszú távú következtetést nem von le ebből, de továbbra is tartja magát ahhoz a véleményhez, hogy év végére, jövő év elejére pozitív tartományba kerül újra a pénzromlás mértéke.

Az ECB jót tett nekünk, s a „Fed-hatást” is tompítja

A nemzetközi gazdasági környezet hatásai közül egyértelműen az orosz-ukrán konfliktus okozhat gondot – ide 5 százalék körül volt a direkt exportunk, s indirekt exportunkkal akár 8 százalék is érkezhetett ezekre a piacokra. A visszaesés komoly, Oroszogszág tekintetében elérheti a 35 százalékot. Ugyanakkor szerencse, hogy a kimenő termékek – főleg az agrártermékek – megtalálták az új felvevő piacokat, ám hosszú távon ez a helyzet ennek ellenére is komoly gondokat hordoz.

Az ECB és a Fed várt intézkedéseivel kapcsolatban az MNB alelnöke emlékeztetett: míg az ECB minden lépése közvetlenül hat az európai piacokra és így az EU-hoz ezer szállal kötődő Magyarországra is, addig az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed lépései közvetetten, inkább a pénzpiacokon keresztül tud hatást gyakorolni a magyar pénzügyi rendszerre és gazdasági folyamatokra és itt nem is egyértelmű a kapcsolat. Az, hogy a Fed megváltoztatja a kamatpolitikáját, az természetesen átrendezheti a világ pénzügyi befektetési terképét, forrásokat vonhat el, ami természetesen Európára is hatással van. Az ECB mennyiségi lazítása ugyanakkor Balog szerint kellőképpen ellensúlyozza az amerikai kamatemelési várakozások okozta hatásokat. Ha megtörténik a Fed-kamatemelés, akkor is lassabb hatású lesz Magyarország esetében: nagyon megjavultak a mutatóink, sokkal biztonságosabb országgá váltunk, ezért nem lesz olyan a helyzet, mint 5-6 éve, amikor minden kicsi pénzpiaci jel azonnali pánikot okozott a hazai pénzpiacon. Hosszabb távon ugyanakkor, ha ez egy mélyreható változással jár majd a pénzügyi piacon, azt természetesen hazánk is megérzi majd.

MTI Fotó: Kovács Tamás

Az ECB lépése messze a legkomolyabb hatású intézkedés volt, aminek hatása már itt van: a zlotyval együtt a forint szinte azonnal 1-2-3 százalékkal erősödött és a kockázati felárunk is 5-10 bázisponttal jött le napokon belül – emlékeztetett Balog Ádám. Beindulóban van az európai gazdaság, a pénzpiacokon már egyértelműen látható ez a hatás – bár az még elhamarkodott nézet volna, hogy a GDP adatokban is visszaköszön.

A teljes interjút itt lehet meghallgatni >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG