4p
Magára vállalta a párizsi mészárlást az Iszlám Állam, közleményük szerint ez még csak a "vihar kezdete". Francois Hollande szerint ez már háború, így annak megfelelően kell cselekedniük. A köztársasági elnök három napos nemzeti gyászt rendelt el.

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára a párizsi merényleteket. Közleményükben azt írták, testvéreik "Párizst, az elfajlás és a perverzió fővárosát" vették célba. Az is írták, "Franciaországnak és azoknak, akik az útját követik tudniuk kell, hogy az Iszlám Állam legfőbb célpontjai".

Az Eagles of Death Metal nevű banda koncertjén lévőket bálványimádónak nevezték és azt írták, az, ami most történt "csak a vihar kezdete". Fő okként a a francia szerepvállalást nevezték meg a koalíciós támadásokban a Mohamed elleni "inzultusokat". Kiemelték, hogy Franciaország kulcsfontosságú célpont marad a jövőben is - számol be a Guardian. Ugyanakkor szakértők kifejtették, hogy nem tisztázott az Iszlám Állam egyértelmű részvétele, és lehet, hogy csak a követők magánakciójáról van szó.

Francois Hollande francia elnök beszédet mond a párizsi államfői rezidencián, az Elysée-palotában. (MTI/AP/Pool/Stephane de Sakutin)

 

Hollande: ez már háború

"Ami tegnap történt Párizsban és Saint-Denisben az háborús tett, és a háborúval szemben egy országnak a megfelelő döntéseket kell meghoznia" - mondta szombaton Francois Hollande köztársasági elnök a védelmi tanács ülését követő rövid televíziós beszédében. "Egy terrorista hadsereg, az Iszlám Állam által elkövetett tett az ellen, ami mi vagyunk, egy olyan szabad ország ellen, amely az egész világhoz szól" - tette hozzá Francois Hollande.

Francois Hollande francia elnök (j) és Manuel Valls francia kormányfő távozik a védelmi tanács üléséről (MTI/EPA/Ian Langsdon)

 

"Egy külföldről előkészített, megtervezett tett, külföldi segítséggel, amelyet a nyomozásnak kell felderítenie. Teljesen barbár tett" - fogalmazott a francia elnök. Francois Hollande bejelentette, hogy háromnapos nemzeti gyászt rendel el az országban.

"Ebben a nagyon fájdalmas, súlyos és hazánk számára döntő időszakban egységre, összefogásra, a hidegvér megőrzésére szólítok fel" - mondta az államfő, aki azt jelezte, hogy "Franciaország kíméletlen lesz az Iszlám Állam barbárjaival szemben". Beszéde végén a köztársasági elnök közölte, hogy hétfőre összehívta a parlament két házának együttes ülését, a kongresszust Versailles-ba, amelyet tipikusan csak akkor hívnak össze, ha a francia alkotmánnyal kapcsolatos legfontosabb döntéseket kell meghozni.

Sarko szerint totális háború kell

"A háborúnknak totálisnak kell lennie" - mondta szombaton a legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak vezetője, Nicolas Sarkozy egy sajtótájékoztatón, amelyet élőben közvetítettek a francia hírtelevíziók.

"A mi dolgunk, hogy tudatosítsuk, hogy a helyzet mennyire súlyos és levonjunk abból minden következtetést a teendőkre nézve. Semmi nem lehet olyan, mint eddig, a terrorizmus már túl sok áldozatot szedett" - hívta fel a figyelmet Sarkozy.  "A külpolitikánknak magába kell foglalnia azt, hogy háborúban állunk, és a belbiztonsági politikánknak is" - tette hozzá az exelnök.

"Hatalmas intézkedésekre van szükségünk ahhoz, hogy a franciák biztonsága teljese mértékben megoldott legyen" - hangsúlyozta Nicolas Sarkozy, aki elmondta, hogy a rendkívüli állapoton és a határok ellenőrzésén kívül pártja támogat "minden olyan döntést, amely a biztonsági intézkedések drasztikus megerősítését szolgálja honfitársaink életének védelme érdekében".

Nicolas Sarkozy azt is elmondta, hogy telefonon egyeztetett Francois Hollande államfővel, s a volt és jelenlegi köztársasági elnök vasárnap személyesen is találkozik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG