3p
Megvan a devizahiteles bejelentés: visszajárhat pénz az ügyfeleknek – megbüntette a versenyhivatal az OTP-t - ráküldték a NAV-ot az RTL-re - a GKI Gazdaságkutató szerint megszorításra lehet számítani

Varga Mihály sajtótájékoztatót tartott a kormányülés közben a devizahitelekről: Még a héten a Parlament elé terjesztik azt a törvényjavaslatot, amelyet az Igazságügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium közösen kidolgozott. Ez azonban csak az első lépés, ősszel az elszámolás részleteiről is döntenek. Varga Mihály szerint a Kúria kimondta, hogy tisztességtelen az, hogy a kockázatokat a bankok az ügyfelekre teljes egészében áthárították, így a "becsapott ügyfeleknek" visszajár a pénz, amit az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelések miatt kellett kifizetniük. A készülő törvényjavaslat  a bankok és az ügyfelek közötti szerződésre fog vonatkozni és érvényes lesz a lízingszerződésekre is. Varga Mihály szerint lesznek bankok, akik perelni fognak, hogy a szerződések tisztességességét bizonyítsák, a miniszter szerint azonban nem sok olyan szerződés lesz, amely a Kúria által meghatározott hét kritériumnak megfelelne.

Nem csak a devizahitel ügy húzza az OTP-t: 38 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal az OTP Bankra. A versenyhivatal szerint a pénzintézet a hitelkártyák kamatmentes visszafizetésének tájékoztatásával tévesztette meg a fogyasztókat. A GVH szerint az OTP nem tájékoztatott megfelelően arról, hogy ha az első elszámolási időszakot követő első türelmi időszakban a hitelkeretet nem fizetik vissza, akkor elveszítik a következő időszakra vonatkozó kamatmentességüket is. A versenyhivatal a bírság mellett arra is kötelezte a pénzintézetet, hogy az érintett ügyfeleknek fizessék vissza a jogtalanul felszámított kamatokat.

Adóhatósági eljárás indul az RTL ellen - nemzetgazdasági miniszter utasította a vizsgálatra a NAV-ot. Varga Mihály szerint az RTL az elmúlt években jelentős veszteségelhatárolással olyan tranzakciót hajtott végre, amely alapján mentesülnének a társasági adó, illetve a reklámadó befizetése alól. A miniszter a Fidesz-frakció kérésére vizsgáltatta meg az ügyet, és úgy látja, hogy a tranzakció fiktív volt, adókönnyítés volt a célja. A miniszter ezért felkérte a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy felülvizsgálati eljárást hajtson végre az RTL tranzakciója miatt.

Módosította idei előrejelzését a GKI: 2,5 százalékos GDP-növekedéssel, 0,5 százalékos inflációval számol, és egy jókora kiigazító csomaggal is. Vértes András, a GKI elnöke hangsúlyozta: előrejelzésük szerint 2014-ben is 3 százalék alatt lesz a GDP-arányos államháztartási hiány, ehhez azonban 100-200 milliárdos év közbeni kiigazítás kell.

Nyilvánosak lesznek a trafikpályázatok értékelő lapjai és a bíráló bizottság tagjainak nevei, miután a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pert vesztett a Demokratikus Koalícióval szemben. A tárca a 2013. május 23-ig benyújtott és elbírált értékelő lapokat és a települési értékelési jegyzőkönyveket adja ki, az elsőfokú ítéletnek megfelelően. Nagyjából 15 ezer darab pályázatról van szó. Olyan nagy mennyiségű adatról van szó, hogy a minisztérium azt kérte a bíróságtól, hosszabbítsa meg a határidőt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG