A vártnál kevesebb, 918,6 milliárd forint lett a 2009-es államháztartási hiány. A PM prognózisa 992,4 milliárd forint hiánnyal számolt, ami a GDP 3,8 százaléka
Az államháztartás többlete 2008 decemberében 68,6 milliárd forint volt, 2008 egészében az államháztartás – helyi önkormányzatok nélkül – 910,6 milliárd forint hiánnyal zárt, ami GDP-arányosan 3,3 százalék volt.A központi költségvetés 2009 decemberében 176,8 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 36,3 milliárd forintos szufficittel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 8,1 milliárd forintos deficittel zártak.
A közlemény rögzíti: a múlt év utolsó hónapjában – ahogy azt a Pénzügyminisztérium előre jelezte – alacsonyabban alakultak a kiadások a 2008-as, illetve a 2007-es költségvetési költéshez képest. Ez részben a maradványtartásnak, a hónapok óta működő kincstárnoki rendszernek köszönhető, illetve annak, hogy augusztus óta egyre inkább érvényesülnek az idén hozott kiadáscsökkentő intézkedések. A költségvetési szervek havi kiadásai nyár vége óta, hónapról hónapra az előző esztendőkhöz képest alacsonyabban alakultak.
A most közölt adatok alapján a szaktárca szerint nagy biztonsággal feltételezhető, hogy a teljes államháztartás – az önkormányzatokat is figyelembe véve – pénzforgalmi egyenlege az éves, GDP-arányosan 4,1 százalékos hiánycélnak megfelelően, azon belül alakult. Az önkormányzatok gazdálkodásáról végleges adatok csak később állnak rendelkezésre.
| Belföld -A Fidesz szerint megint rosszabbul élünk -A pestiekben bízik az MSZP
|
Ez az Európai Unió statisztikai hivatala által hitelesített mutató csak a nyár közepén válik ismertté. Edward Parker, a Fitch Ratings hitelminősítő feltörekvő európai szuverén besorolásokért felelős igazgatója az adatismertetés után Londonban azt mondta: a hiánycélnál kisebb deficit "jó hír", ám a különbség nem akkora, hogy az a céget a közepes befektetői magyar adósosztályzat módosítására késztetné. Tekintettel a magas közadósság-rátára, a Fitch még több évi költségvetési konszolidációt tart szükségesnek - tette hozzá.
Kedvező jelnek nevezték kedden londoni feltörekvő piaci elemzők a vártnál valamivel kisebb GDP-arányos tavalyi magyarországi államháztartási hiányt. Óvatosan nyilatkoztak a választások utáni kilátásokról, jóllehet nem jósoltak jelentős letérést a jelenlegi költségvetési pályáról a Fidesz választási győzelme esetére sem.
David Oxley, a Capital Economics nevű vezető londoni gazdaságelemző cég feltörekvő piaci közgazdásza a választásokat "potenciális kockázati forrásnak" nevezte, de közölte: Fidesz-győzelem esetére sem vár nagy eltérést az idei hiánycéltól.
Nem kizárt, hogy kisebb lesz a hiány a vártnál
Tovább nőtt a kormányzati szektor hiánya
MTI
Címlapon
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.
spanyolcsizma
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Critical Mass a tőzsdéken
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- Spanyolország 19 milliárd euróval menti meg a Bankiat
- A mohácsi beruházással a régió vezető etanol-termelőjévé válunk
- A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Megtáltosodott az OTP
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Nabucco és Déli Áramlat: rövidülnek a megaprojektek
- Kétszer gyorsabban drágult az EU-ban a gáz, mint a villany
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Titokban újra összeült Orbán, Simor és Matolcsy
- Critical Mass a tőzsdéken
- A fuldokló magyar bankszektor nem tud a növekedés támasza lenni
- Elárverezik a Mag Ingatlanalap objektumait, mi marad a nyugdíjkasszának?
- Nyugatra menekül a magyar építőipar
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- Kibocsátási ára alá zuhant a Fotex
- Optimisták a német fogyasztók
- Nem erősödött a forint: jövő héten áremelés lehet a kutakon
- Bajban vannak a mezőgazdasági vállalatok
- A Concorde jegyezte le az összes Masterplast-részvényt
- A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Megtáltosodott az OTP
- A mohácsi beruházással a régió vezető etanol-termelőjévé válunk
- Titokban újra összeült Orbán, Simor és Matolcsy
- Nyugatra menekül a magyar építőipar
Még több Makro
Utánajártunk...
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja




