3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Legalábbis addig biztos nem, amíg egy német újságírót tartanak az isztambuli rácsok mögött.

Németországban hatósági döntéssel megakadályozták, hogy két török miniszter fórumot tartson az alkotmánymódosításról kiírt áprilisi népszavazás ügyében: csütörtöki német sajtójelentések szerint az igazságügyi tárca vezetője és a gazdasági miniszter sem kampányolhat német földön az elnöki rendszer törökországi bevezetését jelentő módosítás mellett.

Nem itt kell a despotizmust ajnározni

Bekir Bozdag igazságügyi miniszter a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) képviseletében a Baden-Württemberg tartományi Gaggenauban kampányolt volna az AKP-t alapító államfő, Recep Tayyip Erdogan jogkörének kiterjesztését előirányzó módosítás mellett csütörtök este. A városvezetés azonban szinte az utolsó pillanatban visszavonta a helyi kulturális központ használatára kiadott engedélyt, a nagyterem befogadóképességénél - legfeljebb 800 főnél - várhatóan nagyobb tömegből fakadó biztonsági kockázatokra hivatkozva.

A német hatóságok az imámokat is megfigyelik, mivel szerintük Törökországnak kémkednek illetve szervezkednek. Részletek >>>

A rendezvényt szervező Európai Török Demokraták Uniója (UETD) bírósághoz fordulhat a városvezetés döntése ellen. A Südwestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati műsorszolgáltató jelentése szerint az AKP európai lobbiszervezeteként számon tartott egyesület a 19 órára kiírt rendezvény előtt három órával még nem közölte, hogy miként reagál. Az UETD a szervezője egy vasárnapi kölni rendezvénynek is, amelyen az AKP honlapján közölt adatok szerint fellép Nihat Zeybekci gazdasági miniszter. Azonban az érintett kerületi önkormányzaton közölték, hogy nincs, és nem is lesz szerződés a kiszemelt helyszín kibérléséről. Hivatalosan egyik helyi hatósági döntésnek sincs politikai vonatkozása.

A német újságíró még mindig török fogságban

A német-török viszonyt erősen megterheli, hogy a Die Welt című konzervatív lap törökországi tudósítóját előzetes letartóztatásba helyezték Isztambulban. Deniz Yücelt terrorpropaganda terjesztésével és közösség elleni izgatással gyanúsítják. A német kormány szerint csupán a munkáját végezte, és a lehető leghamarabb szabadlábra kell helyezni.

A szövetségi parlament (Bundestag) valamennyi pártja azt az álláspontot képviseli, hogy nem szabad fórumot, kampánylehetőséget biztosítani a török kormány tagjainak és az államfőnek, amíg Deniz Yücel nem nyeri vissza szabadságát. Például a szociáldemokrata párt (SPD) részéről Heiko Maas igazságügyi miniszter egy szerdai nyilatkozatában kiemelte, hogy Németországban bárki tarthat politikai rendezvényt és elmondhatja kampánybeszédét, "de csak akkor, ha saját országában éppen úgy tiszteletben tartja a vélemény és a sajtó szabadságát, ahogyan élni kíván ezekkel a szabadságjogokkal Németországban".

Törökországban április 16-án rendeznek népszavazást az alkotmánymódosításról, amely kiszélesítené a mindenkori államfő jogkörét, aki így a végrehajtó hatalom feje lenne. A változtatással megszűnne a Török Köztársaság 1923-as megalakulásával létrejött miniszterelnöki tisztség.

Németországban él a legnagyobb határon túli török közösség, mintegy hárommillió tagja közül minden második rendelkezik szavazójoggal Törökországban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
Makro / Külgazdaság Most London mutatott fityiszt a Karmelitának
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 08:42
Egy hellyel hátrébb került Magyarország lapunk szerda reggel kiadott európai inflációs rangsorában, miután a britek is nyilvánosságra hozták a maguk rátáját.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG