3p
Donald Trump amerikai elnök változatlanul elégedetlen Jeff Sessions igazságügyi miniszterrel.

Donald Trump egy nap alatt háromszor is kínos helyzetbe hozta saját igazságügyi miniszterét. Először egyik Twitter-bejegyzésében, másodszor akkor, amikor Sessions lemondásáról kérdezték és ő nem válaszolt, hétfőn este pedig az országos cserkésztalálkozóról - ahol Trump beszédet mondott - hiányzott feltűnően a tárcavezető, aki pedig közismerten régi cserkész.

Hétfőn - miközben a vejét és tanácsadóját, Jared Kushnert a szenátusban hallgatták meg orosz kapcsolatairól - Donald Trump Twitter-üzenetet tett közzé. Tehát a Bizottságok, a vizsgálatot folytatók, és természetesen a mi ostromlott igazságügyi miniszterünk miért is nem néznek utána a csalárd Hillary bűneinek és orosz kapcsolatainak? - írta az elnök.

Később, amikor a Fehér Házban gyakornokoskodó fiatalokat búcsúztattak és a közös fotózáskor egy újságíró megkérdezte, le kell-e mondania Sessions miniszternek, Trump nem válaszolt, csak a szemét forgatta.

Nagyon nem elégedett

Anthony Scaramucci, a Fehér Ház új kommunikációs igazgatója a Politico című lap munkatársának azt mondta: az elnök csalódott amiatt, ahogyan az igazságügyi miniszter bizonyos dolgokat kezel. Scaramucci konkrétumokat nem mondott, de érzékeltette, hogy szükség lenne egy komoly megbeszélésre Trump és minisztere, Sessions között.

Donald Trump először a The New York Timesnak adott interjújában bírálta a nyilvánosság előtt Sessionst. A többi között arról beszélt, hogy ma már sajnálja Sessions kinevezését, mert ha tudta volna, hogy a miniszter kivonja magát az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatokból s ezt előre megmondja neki, akkor nem bízza rá az igazságügyi tárcát. Másnap Sessions újságírókkal közölte, hogy szereti ezt a munkát, szereti ezt a minisztériumot, s azt tervezi, hogy addig marad a posztján, amíg jónak látja.

Jeff Sessions tavaly, még alabamai szenátorként, a választási kampányban elsőként biztosította támogatásáról a még az elnökjelöltségért küzdő Donald Trumpot, akinek a kampány idején külpolitikai tanácsadója volt. Az idén március 2-án kivonta magát az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatokból, miután nyilvánosságra került, hogy nem számolt be a washingtoni orosz nagykövettel kampányidőszakban folytatott megbeszéléseiről.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG