2p
Tavalyhoz képest nőtt a dolgozó kisemberek száma – őrizetben Tarsoly Csaba – de a Quaestor buli semmi ahhoz képest, mint amennyivel a NAV-nak tartoznak.

Megérkeztek a Központi Statisztikai Hivatal adatai a tavaly december és idén február közötti foglalkoztatottságról. 111 ezerrel dolgoztak ezek alapján többen, mint az egy évvel korábbi becslések szerint. A foglalkoztatottak száma 4 millió 124 ezer fő, ami 2,8 százalékkal magasabb. Egyre kevesebb az állástalan hazánkban:  24 ezren találtak munkát, így összesen 346 ezerre csökkent a munkanélküliek száma, ami  7,7 százalékos munkanélküliségi rátát jelent.

Tegnap este előállította, majd kihallgatta a Quaestor vezér Tarsoly Csabát a rendőrség, majd őrizetbe is vette, így az estét két társával bent töltötte. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki, csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, ezek után vették őrizetbe őket a rendőrök.  Tarsoly Csaba védőügyvédje közölte, hogy panasszal élnek a gyanúsítás ellen.

2014 végén 2500 milliárd forintos köztartozást tartott nyilván a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A Magyar Nemzet pénteki számában írt az adatokra hivatkozva arról, hogy a NAV-nak megszűnés előtt álló cégektől több mint 2000 milliárd forintot kellene behajtania. Az adóhatóság szóvivője, Kis Péter elmondta, hogy tavaly mindösszesen 360 milliárd forintot sikerült behajtani.

Emelkedtek nyitáskor főbb európai tőzsdemutatók. Fontosabb makrogazdasági adat nem jön délelőtt, délután érkezik tavalyi negyedik negyedéves GDP adat az USA-ból. A Budapesti Értéktőzsdén ma minden megtörténhet: a Mol nagyon szépen erősödött, elemzők szerint kérdéses, hogy 12500 forintos szintet átlépi-e a papír. Ha igen, akár 13 ezerig is felmehetünk. A Telekom kicsit erősödhet, az OTP pedig korrigál, ezek összességében enyhe erősödést idézhetnek elő. Más szakértők szerint viszont a nemzetközi negatív hangulat miatt inkább eshet az index.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vaskos meglepetést okozott az óriás
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 09:02
A várt 4,8 százalékkal szemben 5,3 százalékos pluszt ért el a kínai gazdaság. 
Makro / Külgazdaság Fontos üzenet jött Németországból
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 08:28
Az Európai Unió ugyan finomabban próbálja lazítani tagországai függését a kínai gazdaságtól, mint az USA kormánya, ám a német vállalati vezetők úgy látják, hogy nem kéne elkapkodni ezt a dolgot.
Makro / Külgazdaság A legérzékenyebb ponton támadhatja Oroszországot az ukrán sereg?
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 07:55
Egy neves brit Kelet-Európa-szakértő szerint Vlagyimir Putyin rezsimje egyre inkább egy náci rendszerre emlékeztet, amit nem lehet szabályos keretek között legyőzni.
Makro / Külgazdaság A város, ahol bárki nyer, mindig elmarad a felvirágzás
Vég Márton | 2024. április 16. 07:07
A közlekedés romokban, rossz a közbiztonság, nagyobb beruházásról nem hallani. A lakosság pedig egyre fogy. Új polgármestert keres a megyeszékhely.
Makro / Külgazdaság Enyhült a német ipar ellátási hiánya
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:06
Csaknem a Covid előti szintre jutott vissza.
Makro / Külgazdaság Még nagyobb megszorítás jöhet a választások után?
Vég Márton | 2024. április 15. 15:01
Varga Mihály pénzügyminiszter 675 milliárd forintnyi állami beruházás elhalasztását jelentette be a legutóbbi Kormányinfón. Ekkora költségvetési kiigazítás elég vagy még várható egy újabb csomag? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 14:44
Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a TISZA Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.
Makro / Külgazdaság Ízekre szedte Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos álláspontját Rácz András
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:13
A kormánypropaganda szólamai köszöntek vissza Magyar Péter szájából, de ki lehet javítani a tévedéseket.
Makro / Külgazdaság Európa napelemgyártó kapacitásainak 10 százaléka kivándorol
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:51
A német Meyer Burger bezárja üzemét Freibergben miután a kormányzati támogatás későn érkezett. Az Európai Unió elveszti napelemiparát a támogatási versenyben?
Makro / Külgazdaság Szerdától megint jobb lesz csukott szemmel tankolni
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:14
Nem lefele mozdulnak az árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG