2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Szlovákia is hasonló beadvánnyal fordult a bírósághoz, később Lengyelország is beavatkozott a felperesek oldalán.
Az Európai Unió Bírósága, Luxemburg

Nyitottak voltak a bírák a kvótaper tárgyalása során, meg akarták érteni a magyar álláspontot, és látszik, hogy már sokat foglalkoztak a kérdéssel – mondta az Igazságügyi Minisztérium államtitkára. Kecsmár Krisztián elmondta: reménykednek benne, hogy a törvényszék elfogadja a magyar érvelést és Magyarország szempontjából pozitívan zárul majd az ügy.

Ahogy arról korábban is írtunk, a magyar beadványban tíz, tartalmi és eljárásjogi érvre hivatkozva kérték a kötelező kvótákról szóló teljes határozat vagy legalábbis azon rész megsemmisítését, amelynek értelmében Magyarországnak 1294 menekültet kellene befogadnia. Kecsmár Krisztián szerint a magyar kormány jogi érvei teljes mértékben megállják a helyüket, ezek nem véletlenül gyűltek össze, egészen maguktól értetődőek voltak, nem úgy kellett őket „összegereblyézni”.

Július végén lehet csak ítélet

A tárgyaláson a bírák próbálták visszautasítani a felperesek érveit és nagy hangsúlyt fektettek a szolidaritásra, amelynek kapcsán Magyarország jogi képviselőjének volt alkalma elmondani, hogy a terhek megosztásának a menedékkérők befogadása mellett számos más módja is létezik – tette hozzá az államtitkár.

Magyarország és Szlovákia oldalán Lengyelország, míg a tanácsi határozat mellett az Európai Bizottság, Görögország, Olaszország, Franciaország, Németország, Svédország, Belgium és Luxemburg avatkozott be a perbe. Kecsmár Krisztián szerint fontos látni, hogy miért sorakoztak fel az egyes felek az alperes oldalán. A javaslatot az Európai Bizottság tette, Luxemburg töltötte be annak idején az EU soros elnökségét, Olaszország és Görögország pedig kedvezményezettjei a kvótarendszernek.

Yves Bot francia főtanácsnok ismertette: július 26-án közzéteszi állásfoglalását az ügyben, az ítélethirdetésre ez után kerülhet sor. Bár a főtanácsnoki indítvány nem köti a bírákat, a tapasztalatok alapján az ítéletek többnyire megegyeznek az előzetes állásfoglalással.

Nemzeti konzultáció: ennél messzebb nem is lehetnének az álláspontok

Az Európai Bizottság válaszolt a magyar kormány nemzeti konzultációjára, a kormány pedig visszaválaszolt a Bizottságnak - az álláspontok olyan messze vannak egymástól, hogy sokkal messzebb már nem is lehetnének. További részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megszólalt Bóka János az uniós pénzekről
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 13:46
Az Európai Bizottság (EB) és az Európai Parlament (EP) nyers politikai nyomásgyakorlásra használják a Magyarország elleni uniós eljárásokat, amihez a magyar baloldal tevőlegesen hozzájárult - közölte az Országgyűlés európai ügyek bizottsága keddi ülésén az európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Makro / Külgazdaság Vaskos meglepetést okozott az óriás
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 09:02
A várt 4,8 százalékkal szemben 5,3 százalékos pluszt ért el a kínai gazdaság. 
Makro / Külgazdaság Fontos üzenet jött Németországból
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 08:28
Az Európai Unió ugyan finomabban próbálja lazítani tagországai függését a kínai gazdaságtól, mint az USA kormánya, ám a német vállalati vezetők úgy látják, hogy nem kéne elkapkodni ezt a dolgot.
Makro / Külgazdaság A legérzékenyebb ponton támadhatja Oroszországot az ukrán sereg?
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 07:55
Egy neves brit Kelet-Európa-szakértő szerint Vlagyimir Putyin rezsimje egyre inkább egy náci rendszerre emlékeztet, amit nem lehet szabályos keretek között legyőzni.
Makro / Külgazdaság A város, ahol bárki nyer, mindig elmarad a felvirágzás
Vég Márton | 2024. április 16. 07:07
A közlekedés romokban, rossz a közbiztonság, nagyobb beruházásról nem hallani. A lakosság pedig egyre fogy. Új polgármestert keres a megyeszékhely.
Makro / Külgazdaság Enyhült a német ipar ellátási hiánya
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:06
Csaknem a Covid előti szintre jutott vissza.
Makro / Külgazdaság Még nagyobb megszorítás jöhet a választások után?
Vég Márton | 2024. április 15. 15:01
Varga Mihály pénzügyminiszter 675 milliárd forintnyi állami beruházás elhalasztását jelentette be a legutóbbi Kormányinfón. Ekkora költségvetési kiigazítás elég vagy még várható egy újabb csomag? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 14:44
Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a TISZA Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.
Makro / Külgazdaság Ízekre szedte Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos álláspontját Rácz András
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:13
A kormánypropaganda szólamai köszöntek vissza Magyar Péter szájából, de ki lehet javítani a tévedéseket.
Makro / Külgazdaság Európa napelemgyártó kapacitásainak 10 százaléka kivándorol
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:51
A német Meyer Burger bezárja üzemét Freibergben miután a kormányzati támogatás későn érkezett. Az Európai Unió elveszti napelemiparát a támogatási versenyben?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG