2p
Elutasította a londoni felsőbíróság egy volt iraki tábornok keresetét, hogy polgári peres eljárást indíthasson az egykori brit kormányfő ellen.
Tony Blair. Forrás: Flickr.com

Abdul Vahíd Sannan al-Rabat szerint a munkáspárti politikus, aki 1997 és 2007 között volt az Egyesült Királyság miniszterelnöke, agressziót követett el Irak 2003-as megtámadásával.

Az agresszió a nemzetközi jogban fegyveres erő alkalmazása egy állam által más állam szuverenitása, területi integritása vagy politikai függetlensége ellen. Az angol és a walesi jogban azonban nem szerepel, így a felsőbíróság indoklása szerint az ügy nem állna meg a bíróságok előtt.

A Maszkátban élő egykori tábornok, aki útlevél híján nem tudott Nagy-Britanniába utazni, nemcsak Tony Blairt, hanem egykori külügyminiszter Jack Straw-t és a brit kormány akkori jogi főtanácsadóját, Lord Goldsmith-t is bíróság elé akarta citálni. Erre vonatkozó keresetét tavaly egy alsóbb fokú bíróság már elutasította, e döntés ellen fellebbeztek a képviselői a felsőbírósághoz. A jelenlegi jogi főtanácsadó már korábban sürgette a felsőbíróságot, hogy ejtse az ügyet. Az ezzel ellentétes döntés jogalkotásnak minősülne, az pedig semmilyen körülmények között nem lehet a bíróságok feladata, kizárólag a törvényhozásé.

Békés úton is rendezhették volna a konfliktust

Tony Blair egy tavaly novemberi interjúban kijelentette, hogy változatlanul helyes döntésnek tartja a brit hadsereg bekapcsolódását a 2003-ban indult hadműveletekbe, mivel szerinte a világ biztonságosabbá vált Szaddám Huszein néhai iraki elnök eltávolításával.

Egy éve egy független brit vizsgálóbizottság megállapította: Nagy-Britannia úgy csatlakozott az iraki hadműveletekhez, hogy lett volna még lehetőség az akkori iraki rezsim fegyverzetének békés leszerelésére, és 2003-ban Szaddám Huszein rezsimje már nem jelentett közvetlen fenyegetést a külvilágra. A Chilcot-jelentés szerint a Tony Blair vezette akkori munkáspárti brit kormány hibás hírszerzési adatok és értékelések alapján csatlakozott az iraki háborúhoz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG