Hirdetés
Hirdetés

Büdzsé 2013: ma tizenkét órán át vitázhatnak a képviselők

2012. június 28., 07:54
MTI

Az Országgyűlés mai ülésén tizenkét óra áll a képviselők rendelkezésére a jövő évi költségvetés megvitatására, a kormánypárti és ellenzéki képviselők fele-fele arányban részesülnek az időkeretből. A 2013. évi költségvetés vitájára összesen 30 órát szán a parlament.

Hirdetés

A 2013-as büdzsé összesen harmincórás általános vitája szerdán reggel kezdődött, a miniszteri expozéval, a számvevőszék és a Költségvetési Tanács elnökének, valamint a frakciók vezérszónokainak felszólalásaival.

Matolcsy György felvezetőjében azt mondta, a jövő évi költségvetés beruházási fordulatra épít, és ahhoz megfelelő forrásokat is biztosít. Szavai szerint a 2013-as az emelkedés költségvetése lesz, mivel az utóbbi csaknem két és fél év sikeres költségvetési konszolidációjára épül, s egyúttal 100 ezer új munkahelyet hoz létre. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, az idei mintegy 1.400-1.600 milliárd forint után jövőre a tervek szerint mintegy 2.000 milliárd forint fejlesztési forrást állítanak az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) mögé.

Rogán Antal, a Fidesz-frakcióvezetője mindenekelőtt azt emelte ki, hogy a jövő évi költségvetés további támogatást ígér a devizahiteleseknek, a gyermeket nevelőknek, a kis- és közepes vállalkozásoknak, megőrzi a nyugdíjak reálértékét és érvényesíti a tehermegosztás elvét.

Tóbiás József, a szocialisták vezérszónoka szerint azonban a 2013-as büdzsében tervezett adóemelések miatt jövőre sem indul be a gazdasági növekedés, ráadásul ezért és a szociális támogatások befagyasztása miatt még több ember szegényedik el. A Jobbik az ország megnyomorításának költségvetéseként értékelte a jövő évi büdzsét, míg az LMP úgy gondolja, ismét egy megszorító költségvetése lesz az országnak.

Orbán Viktor miniszterelnök május elején kérte a kormánypárti frakciószövetséget, hogy az Országgyűlés rendhagyóan még a nyári szünet előtt fogadja el a büdzsé sarokszámait. A kormány június 15-én nyújtotta be a költségvetési törvényjavaslatot, amely GDP-arányosan 2,2 százalékos hiánnyal számol. A kiadási főösszeg 15.476,9 milliárd forint, a bevételi 14.799,7 milliárd. A kabinet 1,6 százalékos GDP-növekedésre számít, és arra, hogy az államadósság bruttó hazai termékhez mért aránya 78-ról 76,8 százalékra csökken. Az infláció 4,2 százalék lehet a kormány várakozása szerint. A jövő évi költségvetés általános vitája várhatóan pénteken délután három órakor végződik.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Nem kapsz majd segélyt Németországban, csak ha öt évig dolgoztál

Nem kapsz majd segélyt Németországban, csak ha öt évig dolgoztál

Decemberben egy bírósági döntés nyomán kiderült, hogy az EU-ból érkező külföldieknek már hat hónap németországi tartózkodás után jár a segély. Ez sokakat kiakasztott, de most a kormány törvénymódosítással orvosolná a hiányosságot, módosítaná a szabályt. Az új törvény szerint csak öt év munka után lennének jogosultak segélyre a külföldiek.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Napi kommentár - videó

Hirdetés

Utánajártunk

Hirdetés
  • BUX26840.75-0.55%
    DAX9823.5-4.82%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Heti várható események, adatok

  • április 25
    Fogyasztói bizalmi index (április)
    Halliburton (2016 Q1)
    Xerox (2016 Q1)
    Újlakás építések (hó/hó, március)
    Újlakás értékesítések (ezer/hó, március)
    IFO üzleti hangulatindex (április)
    április 26
    MNB: kamatdöntés
    Bayer (2016 Q1)
    Apple (2016 Q1)
    Twitter (2016 Q1)
    AT&T (2016 Q1)
    eBay (2016 Q1)
    Du Pont (2016 Q1)
    Eli Lilly (2016 Q1)
    Lockheed Martin (2016 Q1)
    Office Depot (2016 Q1)
    Procter & Gamble (2016 Q3)
    Whirpool (2016 Q1)
    T-Mobile USA (2016 Q1)
    Tartós cikkek rendelésállománya (hó/hó, március)
    Beszerzési menedzserindex (április)
    Szolgáltatóipari beszerzési menedzserindex (április)
    Fiat Chrysler Automotives (2016 Q1)
    április 27
    Banco Santander (2016 Q1)
    Total (2016 Q1)
    GDP előzetes (év/év Q1)
    Boeing (2016 Q1)
    United Technologies (2016 Q1)
    NASDAQ OMX (2016 Q1)
    Facebook (2016 Q1)
    PayPal (2016 Q1)
    Fed: kamatdöntés (április)
    Jelzáloghitel igénylések (április)
    április 28
    KSH: munkanélküliségi ráta (március)
    Munkanélküliségi ráta (április)
    Fogyasztói árindex - előzetes (év/év, április)
    Philadelphiai Fed index - április
    Coca-Cola Enterprises (2016 Q1)
    Celgene (2016 Q1)
    Mastercard (2016 Q1)
    Ford Motors (2016 Q1)
    UPS (2016 Q1)
    Viacom (2016 Q2)
    Amazon.com (2016 Q1)
    LinkedIn (2016 Q1)
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek (ezer fő/hét, április)
    GDP - előzetes (Q1, negyedév/negyedév, évesített)
    Fogyasztói bizalom - végleges (április)
    Banco Bilbao (2016 Q1)
    Deutsche Bank (2016 Q1)
    április 29
    Termelői árindex (év/év március)
    GDP (év/év, igazított)
    Fogyasztói árindex (év/év, igazított, április)
    Munkanélküliségi ráta (március)
    BASF (2016 Q1)
    Linde (2016 Q1)
    GDP (év/év, igazított, Q1)
    General Electric (2016 Q1)
    Exxon Mobil (2016 Q1)
    Moody's (2016 Q1)
    Chicagói beszerzési menedzser index (április)
    GDP (év/év, igazított, Q1)

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Újra kinyithatnak a nagyobb üzletek is vasárnap - ön vásárol a hét utolsó napján?