3p
A brit miniszterelnök nincs könnyű helyzetben: belelavírozta magát a népszavazási csapdába, és ha el akarja érni eredeti célját, hogy országa módosított feltételekkel lehessen EU-tag, és a nép ezt meg is szavazza, most fel kell mutatnia valamit Brüsszelnek is, népének is.

 

 

A követelések

Mostani brüsszeli útján Cameronnak egyeztetnie kell európai partnereivel, hogy merre történhet előrelépés, mégpedig úgy, hogy haza is vigyen valamit: leginkább azt, hogy eredményt fog elérni a többi tagországból érkező munkavállalók szociális juttatásainak ügyében. A cél az lenne, hogy a briteknek is járó szociális ellátásokra csak azok legyenek jogosultak, akik már legalább 4 éve az országban dolgoznak.

A követelés tulajdonképpen ésszerű, végső soron elfogadhatónak is hangzik, bár vannak heves ellenzők. Mindazonáltal Cameron úgy kezd neki a tárgyalásoknak, hogy a követelésekből semmit sem enged. A brit külügyminiszter szerint a 4 éves moratórium az egyetlen szóba kerülő változat, a miniszterelnök irodája pedig cáfolta azokat az értesüléseket, hogy az európai partnerek tiltakozása miatt Cameron esetleg visszakozna.

Túl sokat most már amúgy sem tud visszavonulni, hisz ha egyszer sor kerül a népszavazásra, valamivel meg kell győzni a szavazókat, hogy miért is lenne jó bennmaradni, hisz ha evidens, hogy ez jó nekik, akkor miért írtak volna ki népszavazást. Ezzel nyilván az európai partnerek is tisztában vannak, így mindenképpen komoly kompromisszumkészségre lesz szükség részükről.

Mindkét oldalnak nehéz

A középutat így egyik oldalról sem könnyű megtalálni. Európának mindenképp engednie kell, különben bukja a népszavazást, és a britek, de legalábbis az angolok távoznak (Skócia még kiválhat és csatlakozhat az EU-hoz). Ugyanakkor, ha túl nagy az engedékenység, ez példát jelenthet másnak is, bár zsarolni igazán csak a nagy és erős gazdaságú országok tudnak, a többiek kilépése nem akkora fájdalom, ráadásul népeiknek esze ágában sem lenne a kilépést megszavazni.

Cameronnak pedig ott van egyrészt az euroszkeptikus párt, a UKIP „bomlasztó ereje”, másrészt maga a nép, melynek a reakciója mégiscsak nehezen kiszámítható, így a miniszterelnöknek meggyőzőnek kell lennie. Minden egyes tárgyalásról úgy kell hazatérnie, mint ha elért volna valamit.

A helyzet azért biztató

Az Európai Bizottság elnöke, Donald Tusk azt mondta, hogy noha a legnagyobb jószándékot észleli mindkét oldalról, a brit javaslatok egy része elfogadhatatlan. Ez persze indításnak jó, hisz valóban neki is mutatni kell valamit Európa népei felé, hogy ne tűnjön majd az ügylet kapitulációnak. Rögtön meg is hagyta azonban a kiskaput, mondván, ha a brit miniszterelnök meggyőzi az európai partnereket, hogy az összes kérdésben ki tudják dolgozni az elfogadható megoldást, akkor már akár februárra megszülethet az egyezség.

A jelenlegi közvélemény-kutatások szerint összességében az Európai Unióban maradást támogatók enyhe többségben vannak, így a helyzet még jó eséllyel megmenthető.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG