1p
Csaba László közgazdász történelemtanároknak tartott előadásában vázolta a válság történetét. Az egyetemi tanár szerint bár úgy tűnik: vége a válságnak, a bankok mégsem hiteleznek.

A világnak úgy tűnik, mintha vége lenne a válságnak, de a dolgok nem tértek vissza az eredeti kerékvágásba: a bankok nem hiteleznek, egyes államok a csőd felé tartanak, az EU-ban pedig egy radikális átalakulás előjelei érzékelhetők - mondta Csaba László egyetemi tanár a történelemtanárok 22. országos konferenciáján, Budapesten. Csaba László történeti áttekintésében kiemelte: az elmúlt évtizedekben a pénzügyi közvetítő rendszeren belül világszerte felértékelődött a tőzsde és leértékelődött a banki szféra, elsősorban a globalizáció és az állami szabályozók megkerülésének feltartóztathatatlan terjedése miatt. Mindez szerinte visszafordíthatatlan folyamat.

Ugyanezen a fórumon tartott előadást Simor András jegybankelnök, aki a pénzügyi ismeretek hiányosságára hívta fel a figyelmet, és annak oktatását sürgette.

Magyarországon a rendszerváltás után a tervgazdaságból a bankrendszer által vezérelt gazdaság alakult ki. A volt szocialista országok között vannak, amelyekben a bankokon keresztül továbbra is az állam irányítja a beruházásokat, például Oroszország, másutt, így például Magyarországon beáramlott a külföldi tőke a bankrendszerbe - mondta az oktató. Hozzáfűzte: ennek vannak előnyei is. Például az elmúlt években a magyarországi kereskedelmi bankokban képződött sok tízmilliárdos hiányt nem a magyar adófizetők, hanem a külföldi tulajdonosok állták. "Marx szerint a tőkének nincs hazája, ennél talán már csak az rosszabb, ha a hazának nincs tőkéje" - jegyezte meg a Közép-európai Egyetem tanára.

Csaba László kifejtette: a 2000-es évek első felében világszerte úgy tűnt, megállíthatatlanul dübörög a gazdaság, örökké tart a hitelezési láz. A gazdaság sok szereplője úgy vélte: "Ez a parti sose ér véget". Majd mindez az ellenkezőjébe fordult, és a válság következtében leállt a hitelezés. Ennek következményei, bezárt bankfiókok, impozáns bankcenterek láthatók szerte a régióban. Zárva tartásból azonban a bankok sem tudnak megélni. A válságoknak pedig egyszer úgyis vége, csak nem mindegy, hogy mikor - mondta a Csaba László. Ezt az országot jól félrekezelték rossz gazdasági tankönyvek leegyszerűsítő receptjeivel, a jelenlegi helyzetet azonban nem lehet huszárvágással megoldani. Optikai csalódás például az, hogy "a bankok bőre alatt is pénz van". Hitelezés nélkül nem megy, ez a növekedés korlátjává válhat - figyelmeztetett a szakember. Csaba László a rendezvény szünetében újságíróknak elmondta: üdvözli, hogy a jegybank kikerült a tranzakciós illeték hatálya alól.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG