2p
Kvázi a családi csőd mintájára alkudozik a görög kormány: hajlandóak mélyreható reformokat végrehajtani, ha nem kell tartaniuk a költségvetési többletre vonatkozó kemény előírást.

Négyéves reformterv kidolgozására tett javaslatot az új görög miniszterelnök szerdán Brüsszelben – állítja egy névtelenül nyilatkozó görög kormányzati forrás. Eszerint Alekszisz Ciprasz felvetette Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének, hogy Görögország és az Európai Unió dolgozzon ki együtt egy, reformokra és pénzügyekre vonatkozó tervet a 2015 és 2018 közötti időszakra. A terv alapján Görögország radikális reformokat hajt végre, cserébe pedig az uniós partnerek enyhítik költségvetési kötelezettségeit.

A reformokat illetően Görögország kész küzdeni a korrupció és az adócsalások ellen, valamint növelni a közszolgáltatások hatékonyságát.

Ezért cserében Ciprasz Görögország kötelezettségeinek pénzügyi kiigazítását szeretné elérni, azaz annak az előírásnak a megszüntetését, hogy a görög költségvetés elsődleges többletének el kell érnie a bruttó hazai termék 4,5 százalékát, ami túszként tartja fogságában a görög gazdaságot. A görög miniszterelnök szerint kormánya nem sértené meg az Európai Unió szabályait, mivel nem létezik olyan előírás, amely ilyen megszorításra kényszerít.

A görög miniszterelnök külön-külön tárgyalt Jean-Claude Junckerrel, Donald Tuskkal és Martin Schulz-cal, az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament elnökével Brüsszelben. A megbeszéléseket követően optimistán nyilatkozott. Azt mondta, bízik abban, hogy kormánya jó úton, jó irányba halad, és sikerül a véleménykülönbségekre közösen, életképes és mindenki számára elfogadható megoldást találni. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kora délután rövid közleményben tudatta: a Görögországnak nyújtott pénzügyi segítséggel összefüggésben olyan megoldást kell találni, amely az egyeztetésekben érintett minden tagállam számára elfogadható.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG