3p
Az amerikai elnök egyes célkitűzései kezdenek megvalósulni, noha még meg sem hozta azokat az intézkedéseket, amikkel ezeket elérhetné. Az amerikai kereskedelmi hiány csökkenése után a mexikói illegális határátlépők száma is megcsappant, pedig még nem áll a tervezett kerítés.
Az USA és Mexikó határának egy szakasza (Wikimedia Commons)

Donald Trump egyik fő célja az amerikai kereskedelmi deficit csökkentése volt, és felmerült, hogy ennek eléréséhez a kereskedelmet korlátozó, protekcionista intézkedéseket is bevezet. Nos, mielőtt ezeket komolyan megfontolta volna, máris csökkenni kezdett a hiány, leginkább annak köszönhetően, hogy dübörögni kezdett a gazdaság világszerte, és megnőtt az amerikai áruk, elsősorban járművek és ipari berendezések iránti kereslet.

A berlini fal

A másik nagy cél, a Mexikó felőli illegális bevándorlás visszaszorulása is megindult, pedig még el sem kezdődött a gigantikus, több ezer kilométeres, az egykori NDK-NSZK határán lévőre emlékeztető úgynevezett biztonsági zár, kerítés, avagy fal megépítése, nevezzük, ahogy akarjuk. Az amerikai határőrség szerint márciusban 17 ezer illegális határátlépőt tartóztattak le, ami nem tűnik kevésnek, de az ezredforduló óta a legalacsonyabb szám. Az amerikai belügy rögtön úgy kommentálta, hogy ez nem véletlen, hanem az elnök dörgedelmes fenyegetései riasztották meg a potenciális migránsokat.

John Kelly, aki az amerikai kormányban a belügyminiszternek megfelelő posztot tölti be, elmondta, hogy a kedvező folyamat már ötödik hónapja tart, és a decemberi szám még 58 ezer fölötti volt, így azóta 71 százalékos a csökkenés. A februári adat 23,6 ezer fő volt. Hozzátette azonban, hogy bármilyen kedvező is az adat, biztosra kell menni abban, hogy ne juthassanak be az országba terroristák és bűnözők dél felől, így a fal építéséről nem mondanak le. A fal prototípusának megépítésére egyébként kedd óta fogad be pályázatokat az amerikai kormányzat.

Déli együttműködés

John McCain szenátor megkérdezte Kellyt, hogy a belügyi szervek kapnak-e segítséget a mexikóiaktól. Kelly azt válaszolta, hogy nagyon komoly együttműködés van a mexikói hatóságokkal, akik már a saját déli határaikon is elfogtak 160 ezer, Közép-Amerikából érkező illegális határátlépőt a tavalyi év folyamán. A falról egyébként elmondta még, hogy az nem tengertől tengerig érő összefüggő fal lesz, hanem helyenként szenzorok, drónok, és egyéb technológiai eszközök fogják helyettesíteni.

Rájuk ijesztett

Normális körülmények között januárt követően nőni szokott a határátlépést megkísérlők száma, a melegebb időjárás bátorítja a próbálkozókat. A mexikói határon ugyan nincs kemény tél, de az éjszakák hidegek, megnehezítve a sötétben átszökni próbálók helyzetét. Idén azonban ilyenről szó sem volt, és ez végső soron két dolog eredménye lehet: az egyik a fokozottabb mexikói együttműködés, a másik a novemberben megválasztott elnöknek az illegális bevándorlókkal kapcsolatos folyamatos fenyegetései. Így részben azért neki magának köszönhető az eredmény, de anélkül, hogy megvalósította volna tervezett komolyabb intézkedéseit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG