4p
Immár egy éve, hogy az EKB, lényegében utolsóként a nagyobb jegybankok közül, mondhatni kissé megkésve, rendkívüli monetáris könnyítést vezetett be, ami közérthetően leginkább pénznyomtatásnak vagy pénzszórásnak nevezhető. Lássuk, mi lett a hatása, volt-e értelme, és érdemes most növelni?

Mi értelme?

Az első kérdés az, hogy tulajdonképpen mi volt az értelme, mit akart elérni ez a példátlan program. Végülis egy elég kockázatos dologról van szó: az Európai Központi Bank a meglévő pénzmennyiség mellé elkezd fedezetlen pénzt teremteni, ez esetben elektronikus formában, és abból utána értékpapírokat vásárol, elsősorban az eurózóna tagországainak államkötvényeit, de akár vállalati kötvényeket is.

A cél ezzel az, hogy több pénz legyen a cégeknél arra, hogy fejlesszenek, növeljék termelésüket, és így élénkítsék a gazdaságot. Csakhogy ezen a módon elég nehéz ezt elérni, hisz a pénz így nem közvetlenül az érintett cégekhez kerül, hanem azokhoz a befektetőkhöz, akik addig meglévő kötvényeiket így jobb áron el tudják adni, mondhatni rásózzák az EKB-re.

A cél

A kívánt hatás így azért jelentkezhet közvetett módon: az értékpapírokra jelentkező extra, fedezetlen kereslet miatt azok ára emelkedik, így hozamuk csökken, ezáltal az átlagos kamatszint is csökken, és elvileg így a bankoktól felvehető hitelek is olcsóbbak lesznek a cégek számára, vagy olcsóbban bocsáthatnak ki kötvényt fejlesztési célokra.

Ezt a hatást viszont tompítja, hogy a program kezdetén már eleve meglehetősen alacsonyak voltak a kamatok és a hozamok, így aki akart, addig is jó feltétellel vehetett fel hitelt. A vállalatok hitelfelvételi kedve ezért sokkal inkább függ attól, hogy azt hasznos, megtérülő célra tudják-e fordítani. Ezt pedig ilyen módon nem lehet erőltetni: vagy tudnak fejleszteni, újítani a cégek, vagy nem.

Mellékhatás

Egy közvetett hatás még lehetséges: a fedezetlen pénz megjelenhet a lakosságnál, és növelni kezdi a fogyasztást, kereslet jelentkezik, és egy kis inflációval együtt megnőnek a cégek értékesítési lehetőségei. Ez az a hatás, ami más körülmények között veszélyes szokott lenni: a fedezetlen pénznyomtatás gyakran inflációs spirált indít el.

Talán a leghíresebb ezek a közül a mi 1946-os esetünk, amikor az állam tudatosan értéktelenítette el annyira a pénzt, hogy a végén a forgalomban lévő teljes pénzmennyiség kevesebbet érjen, mint a bevezetni kívánt új pénznem, a forint egyetlen egysége. Ilyen veszély persze az eurózóna esetében nem merül fel, hisz gondosan tanulmányozzák a folyamatot, és ha valami félresiklást észlelnek, gyorsan közbe tudnak lépni.

Lufit fújnak, de azt is hiába

Ugyanakkor azonban a kívánt hatás elérése is roppant nehéz, mert ugyan a központi bank kitalálhatja, hol szeretné látni a pénz hatását, annak tényleges útjára azonban nincs befolyása. Ilyen módon a forgalomba került pénz, miután a kötvényeladóknál jelenik meg, leginkább újabb befektetési lehetőséget keres. Miután jórészt befektetőkről, alapkezelőkről van szó, ők megnézik, mit vehetnének helyette, és leginkább a részvénypiacot választják ilyenkor. Látszik is, hogy tavaly már a program bejelentésének hatására elszálltak a tőzsdék, és a folyamat az év közepéig tartott, vagyis boldog-boldogtalan bezsákolt. Meg is teltek olyannyira, hogy az újabb érkező pénzek már nem tudták fenntartani a piacokat, azok most sokkal lejjebb vannak, mint a tavalyi év közepi csúcsokon.

Ami az inflációt illeti, abban sincs elmozdulás, sőt, mondhatjuk nincs is infláció. A kamatszint valóban csökkent, de eleve igen alacsonyról még alacsonyabb értékekre, esetenként a negatív tartományba. A gazdaság pedig elsősorban a jórészt eurózónán kívüli kelet-közép-európai országokban növekszik, teljesen érthetően, hisz itt jóval alacsonyabb szintről lehet felzárkózni.

Leértékelési verseny

Volt még egy célja a programnak: hogy a rendszerbe kerülő extra pénz gyengítse az eurót, így élénkítse a zóna exportját. Nos, ez is csak rövid ideig működött, még a program elindítása előtt, azóta nem volt lényeges változás a dollárhoz képest. Nem is lehet, amikor sokan bekapcsolódnak ebbe a versenybe hasonló meggondolásból.

Mindezek alapján azt mondhatjuk, hogy ez az egész program alapvetően szerény hatású. Közvetlenül ugyan kárt sem okoz, azonban a lélektani hatása jelentős: olyan érzetet kelt, mintha súlyos gazdasági válság lenne, pedig erről szó sincs. Ez azért káros, mert ha tényleg lesz valamilyen gond, nem marad eszköz, hisz most ellövik a puskaport.

Mindennek fényében a mai döntés a program kibővítéséről értelmetlennek és kapkodásnak tűnik. A politikusoknak nehéz elfogadni, hogy a gazdag országok már csak lassan növekedhetnek, nem érhetnek az égig, most a világ többi része növekszik gyorsan.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG