2p
Érthető módon nem akarnak örökké a felemás oltalmazotti státuszban maradni azok, akiket befogadtak a németek.
(Fotó: ENSZ, UNHCR)

Németországban az idén már több mint 17 ezren fordultak bírósághoz, hogy az úgynevezett oltalmazotti státus helyett szélesebb jogkörrel járó menekültstátust kapjanak.

Kormányzati adatok szerint a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) oltalmazotti státusz megadásáról szóló döntését bíróságon megtámadó menedékkérők legnagyobb csoportját a szíriai állampolgárok alkotják több mint 15 ezer fővel. A bíróságok az eddig lezárt perekben 90 százaléknál is nagyobb arányban a felperes javára döntöttek, menekültstátuszhoz juttatva őket.

Oltalmazotti jogállást azok a menedékkérők kaphatnak, akik nem felelnek meg a menekültkénti elismerés feltételeinek, de nem lehet hazaküldeni őket, mert hazájukban súlyos sérelem érheti őket. A BAMF az utóbbi hónapokban egyre több szíriai menedékkérőt minősít oltalmazottnak, arra hivatkozva, hogy nem közvetlenül a polgárháború sújtotta hazájukból érkeznek, hanem valamely Szíria körüli országból, ahol már biztonságban voltak.

Nem hozhatják a családtagokat

Az oltalmazotti státusz és a menekültek jogállása között az a legnagyobb különbség, hogy az oltalmazottaknak az első két évben nem jár családegyesítési jog. A családegyesítés lehetőségét az év elején függesztették fel, azzal a céllal, hogy megelőzzék a menekültügyi rendszer további túlterhelését.

A családegyesítési jog a szülőkből és kiskorú gyermekekből álló úgynevezett magcsaládra vonatkozik. A német közéleti viták egyik témája, hogy mekkora terhet jelenthet, hogy a menekültek családjuk németországi egyesítését kezdeményezhetik. Kormányzati becslések szerint alaptalan az az aggodalom, hogy ennek révén megsokszorozódhat a menekültek száma, mert a Németországba érkező menedékkérők legjelentősebb csoportját az egyedülálló, gyermektelen, felnőtt fiatalemberek alkotják, akik családi helyzetükből adódóan egyetlen rokonuk áttelepítését sem tudják kezdeményezni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG