2p
Szomjan marad Fokváros lakossága, ha nem találnak ki valamit nagyon gyorsan – vagy nem jön eső.

Áldatlan állapotok uralkodnak a dél-afrikai városban, a szárasság ugyanis olyan mértékeket öltött, hogy amennyiben nem érkezik valamilyen kisebb csoda folytán egy nagyobb eső, úgy legkésőbb április 22-re elfogyhat a város teljes vízkészlete, írja a Reuters. Ahogy arról már korábban is írtunk, a legfőbb problémát a szárazság mellett az okozza, hogy Fokváros kizárólag víztározók (összesen 6 darab) segítségével biztosítja a vízellátását, ezekben azonban kritikus szint alatt (30 százalék) lötyögnek a készletek. Ráadásul a tározókban lévő víz 10 százaléka nem is fogyasztható.

Évente mintegy 2 millió turista látogat el a városba, csak a turizmus tavaly 9 százalékkal, 33 milliárd dollárral járult hozzá az ország gazdaságához. A mostani vízhiány azonban jelentősen megvághatja az idegenforgalmat, arról nem is szólva, hogy a lakosság életét is megnehezíti. A maradék vizet beosztják, jelenleg a lakosság 25 liter vizet kap naponta, a korábbi 87 literes korlátozást ugyanis nem tartották be. Fokváros ezzel együtt rendkívül pazarló módon bánt a vízkészletével, két évvel ezelőtt naponta egymilliárd liter vizet használtak el – ezt mára a felére sikerült csökkenteni.

Konkrét vízosztásra akkor kell készülni majd, ha a tározók telítettsége 13,5 százalék alá apad.

Kiszáradt Balaton és klímamenekültek - nem akármilyen jövő vár Magyarországra

Sokat hallunk a klímaváltozás által világszinten okozott problémákról és a kihaló bébifókákról, azt viszont már nem igazán tudjuk, hogy milyen hatásai lesznek Magyarországon. Tényleg eltűnnek majd az évszakok és egy mediterrán paradicsom leszünk? Mi lesz a Balatonnal? Szabó Péterrel, az Országos Meteorológiai Szolgálat klimatológusával beszélgettünk. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG