2p
Miután népszavazáson döntött a hamburgi nép, hogy nem kell nekik a 2024-es olimpia, már csak három másik várossal verseng Budapest.
Pars Krisztián, a kalapácsvetés olimpiai bajnoka (Fotó: MTI)

Hamburg nem akar érte ennyit fizetni

Hamburg lakói úgy döntöttek: nem kérnek az olimpiarendezésből. A városban tartott népszavazáson 51,7 százalék elutasította, hogy pályázzanak a 2024-es olimpiára. Ezáltal négy város maradt, amelyek jelentkeznének rendezőnek: Los Angeles, Párizs, Róma és Budapest - írja a Világgazdaság.

A hamburgi nép belátta, hogy mintegy 11,2 milliárd euróba kerülne nekik az olimpiarendezés, amit ők fölösleges pénzszórásnak tartanak. Nemrég München is visszamondta jelentkezését 2022-es téli olimpiára, ott is a nép döntött a takarékosság mellett - írja a lap.

Magyarországon nem csináltak szavazást

Magyarországon nem tartottak és nem is fognak tartani népszavazást olimpia ügyben, ugyanis a Nézőpont Intézet szeptemberi felmérése szerint 49 százalék szeretné az olimpiát, 42 százalék nem, míg ugyanekkor az Ipsos csak 46 százalékos támogatottságot mért.

Ha miénk a rendezés joga, mélyen a zsebünkbe kell nyúlni!

Az esetleges 2024-es magyar olimpia költségei elég hosszú időre vetülnének ki. 2015-től egészen 2030-ig biztosan éreznénk ennek a felbecsülhetőleg 774 milliárd forintú eseménynek a kiadásait. Viszont ezzel szemben egy jelentős többletjövedelmet is hozna a konyhára, összesen 2984 milliárd forintot. Erről bővebben itt olvashat >>>

Simon Johnson, az IMF volt főközgazdásza szerint a budapesti olimpia megrendezésének lehetősége önmagában véve is fel tudná nyomni a forint árfolyamát. Az ilyen események ugyanis alaposan meglökik az adott ország gazdaságát, nagy a beruházási kedv, következésképpen megnövekvő külföldi tőke áramlana abba az országba, felnyomva a helyi pénz árfolyamát. Erről bővebben itt írtunk>>>

Ezért is nyerhetünk mi

A rendező város kiválasztásakor az eddigiekkel szemben nem az lesz a döntő, melyik város nyújtja a legmegfelelőbb infrastruktúrát, hanem az, hogy melyik pályázó akarja igazán az olimpiát - mondta Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vaskos meglepetést okozott az óriás
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 09:02
A várt 4,8 százalékkal szemben 5,3 százalékos pluszt ért el a kínai gazdaság. 
Makro / Külgazdaság Fontos üzenet jött Németországból
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 08:28
Az Európai Unió ugyan finomabban próbálja lazítani tagországai függését a kínai gazdaságtól, mint az USA kormánya, ám a német vállalati vezetők úgy látják, hogy nem kéne elkapkodni ezt a dolgot.
Makro / Külgazdaság A legérzékenyebb ponton támadhatja Oroszországot az ukrán sereg?
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 07:55
Egy neves brit Kelet-Európa-szakértő szerint Vlagyimir Putyin rezsimje egyre inkább egy náci rendszerre emlékeztet, amit nem lehet szabályos keretek között legyőzni.
Makro / Külgazdaság A város, ahol bárki nyer, mindig elmarad a felvirágzás
Vég Márton | 2024. április 16. 07:07
A közlekedés romokban, rossz a közbiztonság, nagyobb beruházásról nem hallani. A lakosság pedig egyre fogy. Új polgármestert keres a megyeszékhely.
Makro / Külgazdaság Enyhült a német ipar ellátási hiánya
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:06
Csaknem a Covid előti szintre jutott vissza.
Makro / Külgazdaság Még nagyobb megszorítás jöhet a választások után?
Vég Márton | 2024. április 15. 15:01
Varga Mihály pénzügyminiszter 675 milliárd forintnyi állami beruházás elhalasztását jelentette be a legutóbbi Kormányinfón. Ekkora költségvetési kiigazítás elég vagy még várható egy újabb csomag? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 14:44
Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a TISZA Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.
Makro / Külgazdaság Ízekre szedte Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos álláspontját Rácz András
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:13
A kormánypropaganda szólamai köszöntek vissza Magyar Péter szájából, de ki lehet javítani a tévedéseket.
Makro / Külgazdaság Európa napelemgyártó kapacitásainak 10 százaléka kivándorol
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:51
A német Meyer Burger bezárja üzemét Freibergben miután a kormányzati támogatás későn érkezett. Az Európai Unió elveszti napelemiparát a támogatási versenyben?
Makro / Külgazdaság Szerdától megint jobb lesz csukott szemmel tankolni
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:14
Nem lefele mozdulnak az árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG