3p
Mario Draghi a nyersanyagárakra fogja a növekvő inflációt, de az uniós gazdaságnak nem erre van szüksége.

Az Európai Központi Bank (EKB) javította az euróövezetre vonatkozó inflációs és gazdasági növekedési előrejelzését az idei és a következő évre is. Mario Draghi, az euróövezeti jegybank elnöke elmondta, hogy várakozásaik szerint idén 1,7 százalékot ér el a pénzromlás éves üteme, jövőre 1,6 százalékos, 2019-ben pedig 1,9 százalékos lehet az éves infláció. A decemberi előrejelzéshez képest az idei évre 0,4 százalékponttal, a jövő évre pedig 0,1 százalékponttal emelték meg a várható infláció mértékét, míg a 2019-es prognózis nem változott.

Nem nyúltak semmihez

A kormányzótanács az elemzői várakozásokkal összhangban változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,40 százalékos szintjét. A kamatdöntő ülés után kiadott közleményben a kormányzótanács jelezte, továbbra is arra számít, hogy az EKB irányadó kamatai tartósan és a nettó eszközvásárlások horizontjánál jóval tovább a mostani vagy ennél alacsonyabb szinteken tartózkodnak.

A kormányzótanács megerősítette azon szándékát, hogy az eszközvásárlási programot március végéig a jelenlegi havi 80 milliárd eurós ütemben folytatja. Áprilistól a nettó eszközvásárlás havai kerete 60 milliárd euróra csökken, és a programot 2017. december végéig folytatja, illetve szükség esetén tovább, egészen addig, amíg az inflációs pályának az EKB inflációs céljával összhangban álló, tartós korrekcióját nem tapasztalja.

A nettó vásárlásokkal párhuzamosan az eszközvásárlási program keretében vásárolt, lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztés újra befektetésre kerül. Ha a kilátások kedvezőtlenebbé válnak, vagy a pénzügyi helyzet úgy változik, hogy nem lesz összeegyeztethető az inflációs pálya tartós kiigazításában elért eredménnyel, a kormányzótanács kész kibővíteni a programot keretösszeg és/vagy időtartam tekintetében.

Ez az infláció nem az az infláció

A döntéseket indokolva Mario Draghi rámutatott, hogy az infláció közelmúltbeli felerősödése az olajárak emelkedéséből fakad és nem a gazdaság alapjainak javulásából, mint például a bérek emelkedéséből. Hangsúlyozva, hogy a maginfláció továbbra is alacsony, kijelentette, hogy az inflációs nyomások túl gyengék a gazdaságösztönző monetáris intézkedések kivezetésének megkezdéséhez.

Majdnem megvan Matolcsyék vágya Közel 3 százalékos volt az infláció Magyarországon februárban, ráadásul ami fontosabb, a maginfláció is elmozdult az eddigi sávból. Átmeneti a drágulás vagy sokáig velünk marad? Részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG