4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Hamarosan listázzák, melyik szervezet honnan kap pénzt. A kormányzati kegyelteket nem vizsgálják.

Az összes ellenzéki módosítást leszavazta a parlament kedden, és eredeti formájában fogadta el a civiltörvényt 130 kormánypárti igen, 44 nem és 24 - jobbikos - tartózkodó szavazat mellett. A Velencei Bizottság javaslatait azonban részben megfogadták.

Fekete nap a civileknek

A jogszabály alapján a törvény hatálya alá tartozó egyesületek és alapítványok 15 napon belül kötelesek bejelenteni a bíróságon külföldről támogatott szervezetté válásukat, amint az általuk kapott tárgyévi támogatások összege eléri a pénzmosás elleni törvényben meghatározott összeg kétszeresét, azaz 7,2 millió forintot. Nem kell viszont beszámítani ebbe az összegbe azokat a támogatásokat, amelyeket az Európai Uniótól származó forrásként költségvetési szerven keresztül kapnak.

A Velencei Bizottság észrevétele alapján rögzítették a törvényben azt is: nem kell közzétenni a külföldi támogató személyes adatait, ha az általa nyújtott támogatás egy év alatt nem éri el az 500 ezer forintot.

A nyilvántartó bíróság minden hónap 15-ig küldi meg azoknak az egyesületeknek és alapítványoknak a nevét, székhelyét és adószámát a Civil Információs Portál vezetéséért felelős miniszternek, amelyek esetében a megelőző hónapban a külföldről támogatott szervezetté minősítést rögzítette. A miniszter a megküldött adatokat ingyenesen elérhető módon közzéteszi az e célra kialakított elektronikus felületen. Az érintett szervezeteknek pedig a bejelentés után haladéktalanul fel kell tüntetniük a honlapjukon, valamint az általuk kiadott - a médiatörvény szerinti - sajtótermékekben és egyéb kiadványokban is, hogy külföldről támogatott szervezetnek minősülnek.

Büntetést kapnak, ha nem tartják be

A most elfogadott törvény szerinti kötelezettségeit nem teljesítőket ügyész szólítja fel arra, hogy 30 napon belül tegyenek eleget az előírásoknak. Nem teljesítés esetén ezt egy újabb - 15 napos határidejű - felhívás követi. Ha ez is eredménytelen, az ügyész a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról szóló törvény szerinti bírság kiszabását kezdeményezi a bíróságnál.

Szintén a Velencei Bizottság javaslata nyomán hagyták el a törlés lehetőségét a szankciók közül. A jogszabály ehelyett azt mondja ki, hogy az ügyész az ismételt felhívást követően a civiltörvény szabályainak megfelelően, az arányosság figyelembevételével jár el. A külföldről támogatott szervezetek köréből is könnyebben lehet kikerülni, mint azt javasolták az előterjesztők. Így - ugyancsak a Velencei Bizottság észrevétele alapján - már akkor kikerülhetnek, ha egymást követő két adóévben nem érik el a törvényi támogatási szintet, szemben az eredetileg indítványozott egymást követő három adóévvel. A nyilvántartásért felelős miniszternek ekkor haladéktalanul törölni kell az érintett szervezetet a nyilvántartást bemutató honlapról.

Nem vizsgálják azokat, akiket igazán kellene

Kikerült továbbá a törvényből az egyszerűsített törlés eljárása. A jogszabály hatálya nem terjed ki a civil szervezetnek nem minősülő egyesületekre és alapítványokra, a sporttörvény hatálya alá tartozó egyesületekre, valamint a vallási tevékenységet végző és a nemzetiségi szervezetekre.
A törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

A fideszes előterjesztők indoklása szerint a civil szervezetek és alapítványok az általuk ellátott tevékenységek, illetve az alapítóik által kitűzött célok megvalósításán keresztül a demokratikus ellenőrzésben és a közvélemény-formálásban fontos szerephez jutnak. Ezért alapvető közérdek fűződik ahhoz, hogy a társadalom egészének egyértelmű legyen, e szervezetek milyen érdekeket képviselnek. Figyelemmel kell lenni

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kihúz-e minket a csávából Nagy Márton új elképzelése?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 11:29
A Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász a nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégiát elemzi.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG