Hirdetés
Hirdetés

Elkezdődött Obama örökségének leépítése

2017. január 12., 10:43

A republikánusok megtették az első lépést az Obamacare hatályon kívül helyezéséhez.

Az Egyesült Államok szenátusa megszavazta az Obamacare elkaszálását. A Kongresszus felsőháza 51-48 arányú szavazás után utasította a bizottságokat, hogy kezdjék meg munkálatokat a Barack Obama leköszönő elnök nevével fémjelzett egészségbiztosítási program visszavonásához. A kérdésről még a héten szavaz a szintén republikánus többségű képviselőház is.

Első feladat

Hirdetés

A Republikánus Párt elsődleges feladataként említette, hogy az év kezdetével leszámol az Affordable Care Act néven futó törvénnyel. A folyamat hónapokba telhet, illetve egy új rendszer kidolgozása is időigényes - írta a Reuters. Ráadásul a megválasztott elnök Donald Trump felől is nyomás nehezedik rájuk, mivel Trump leginkább azt szeretné, hogy egy időben történjen a hatályon kívül helyezés és az új rendszer implementálása.

Ugyanakkor egyre több republikánus kezd visszatáncolni, mert szerintük nincs életképes alternatívájuk az Obamacare helyett.

Mindezek ellenére a bizottságoknak már január 27-én elő kell állniuk egy új tervezettel, amelyet mindkét háznak el kell fogadnia, hogy a jelenlegi törvényt eltörölhessék.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Nyakon csapta a piacokat a legnagyobb jegybank

Nyakon csapta a piacokat a legnagyobb jegybank

Amerika a jegybanki közlemény után először ugrott egyet, de aztán megérkeztek az eladók, mínuszba fordítva az indexeket. Európa is esésbe váltott, velünk együtt, leginkább a Mol és az OTP gyengélkedik. Majdnem 3 százalék már a 10 éves amerikai kötvényhozam, erősödött is a dollár, gyengült az olaj.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön fektetne pénzt bitcoinba vagy más kriptodevizába?