3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kiderült hányan tartják el az államot – Brüsszelben ma nem csak az ukrán-orosz helyzetről volt szó, hanem a pálinkáról is.

Egyre többen dolgoznak az országban a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint. 3,5 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma 2014-ben az egy évvel korábbi adatokhoz képest, amely 4 millió 127 ezer főt jelent. Legnagyobb részük a 15 és 64 év közötti korcsoportba esik, ebből majdnem kétmillió nő. A fiatalabbak közül 274 ezren voltak foglalkoztatva, a 15-24 éves korosztály rátája így majdnem 3 százalékkal emelkedett tavaly. Munkanélküliből egyre kevesebb van: 25 ezer fővel csökkent a 15-74 év közötti állástalan férfiak száma, így most 177 ezer fő van munka nélkül. A nők közül 29 ezren álltak munkába újabban, így 153 ezer főre apadt a munka nélkül lévő nők száma.

Egymilliárd forintos rövid hír: ennyit próbál behajtani a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal azoktól a cégektől, amelyek a törvény ellenére nem fizetik be az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat – értesült a Napi Gazdaság. A tavalyi évben közel ötmilliárd forintnyi bevétele származott a hivatalnak a díjból.

Az Európai Bizottság próbálja enyhíteni az Ukrajna és Oroszország közötti gázvitát. Az ukrán Naftohaz ugyanis nem szállít a donyecki és luhanszki szakadár népköztársaságokba, rongálódásra hivatkozva. A Gazprom – amely a Naftohaz számára exportál -  ugyanakkor ki akarja fizettetni a visszatartott mennyiséget is, de erre az ukrán vállalat nem hajlandó. Abban az esetben, ha Ukrajna nem fizet, a Gazprom nem szállít több gázt, ez viszont egész Európa ellátását fenyegeti. Az Európai Bizottság ezért Brüsszelbe szervez találkozót, ahová mindkét felet várják az ügy rendezéséhez. Az orosz energiaügyi miniszter elfogadta a tárgyalás javaslatát, ezért hétfőn Brüsszelbe utazik, további értesülések szerint pedig Ukrajna 15 millió dollárt utalt a Gazpromnak a márciusi gázszállításra.

Brüsszel az ukrán-orosz helyzet mellett a magyar pálinkáért is aggódik. A Vanessa Mock, adó- és vámügyekért felelős szóvivő elmondta, hogy az uniós testület szerint nem sikerült megfelelően végrehajtani az Európai Bíróság tavaly tavaszi ítéletét, amelyben kimondta, hogy a maximum évente 50 liter házilag főzött vagy bérfőzetett pálinka sem lehet teljesen jövedékiadó-mentes. A testület további intézkedéseket vár a kormánytól, hogy eleget tegyenek a törvényi kötelezettségeknek.

A befektetőknek érdemes ma odafigyelni az érkező makrogazdasági adatokra. A nyugat-európai mutatók a nap folyamán erősödhetnek - jön német és olasz februári inflációs adat, a tengerentúlról pedig a tavalyi negyedik negyedéves GDP második becslése, illetve lakáseladási adatok jönnek a januári eredményekről. A Michigani Egyetem februári fogyasztói hangulatindexet publikál, negyedéves eredményekkel pedig az Airbus, a Vivendi, a BASF és a Lloyds Banking jelentkezik. Enyhe csökkenésre számítanak elemzők a BÉT-tel kapcsolatban. Várhatóan nem lesz nagyobb volumenű elmozdulás, a Telekom papírjai erősödhetnek jobban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
Makro / Külgazdaság Most London mutatott fityiszt a Karmelitának
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 08:42
Egy hellyel hátrébb került Magyarország lapunk szerda reggel kiadott európai inflációs rangsorában, miután a britek is nyilvánosságra hozták a maguk rátáját.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG