Hirdetés
Hirdetés

Ennyivel megúszta a vak komondor

2016. február 17., 12:43

Még a polgármesteri székét sem veszítette el az asszonyverő, volt kormánypárti politikus.

Balogh József az ítéletet hallgatja. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Balogh József az ítéletet hallgatja. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Balogh Józsefet, Fülöpháza független polgármesterét súlyos testi sértés bűntette miatt 420 ezer forint pénzbüntetésre ítélte első fokon a Kecskeméti Járásbíróság. A bíró az ítélet indoklásakor elmondta, hogy a vádlott elismerte a bűncselekmény elkövetését, a súlyos testi sértés bebizonyosodott.

A pénzbüntetés meg nem fizetése esetén 280 napi elzárásra kell változtatni a büntetést, amelyet fogházban kell letölteni. Emellett 256 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte a bíróság Balogh Józsefet.

Régi ügy

Balogh József 2013. április 28-án hajnalban bántalmazta élettársát, aki emiatt nyolc napon túl gyógyuló sérülést, csonttöréseket szenvedett.

Hirdetés

A bíróság előtt tett vallomásában Balogh József azt mondta: a vádban szereplő cselekmény hetében zsúfolt volt a programja. Élettársa fiának a lakodalmára készültek, és a következő napon tartották a falunapot Fülöpházán, ami szintén komoly előkészítést igényelt.

Elmondása szerint a lakodalomban alkoholt fogyasztott, majd Soltról hajnalban indultak haza Fülöpházára az élettársával, aki az autót vezette. Hazaérve ittak néhány pohár pálinkát, majd altatót vett be és aludni készült.

Azt mondta, hogy a komondor kutyáról előadott történet is valós, mert amikor hazaértek, az állat közéjük ugrott, mindketten elestek és megsérültek. Kitért arra: az eset után tíz nappal helyreállt az élettársi kapcsolatuk, azóta is együtt élnek, a bírósági tárgyalás befejezése után össze akarnak házasodni.

A politikus 2013. május 2-án - négy nappal a történtek után jelentette be, hogy azonnali hatállyal kilép a Fidesz-frakcióból. Azt is nyilvánosságra hozta, hogy kéri mentelmi jogának felfüggesztését, amelyet a legfőbb ügyész súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt kezdeményezett.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Az életed kockáztatod, ha rossz autószerelőt választasz

Az életed kockáztatod, ha rossz autószerelőt választasz

Rendkívül súlyos közlekedésbiztonsági kockázatokat jelentenek az autókban használt szoftverek és egyéb műszaki elemek működését ellenőrző nem jogtiszta, vagy nem megfelelően frissített diagnosztikai eszközök. Mire figyeljünk? Hogyan kerülhetjük el az életveszélyes elektronikai fusimunkákat?

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Napi kommentár - videó

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Heti várható események, adatok

  • január 16
    KSH: Építőipar - 2016. november
    KSH: Kereskedelmi szálláshelyek forgalma - 2016. november;
    MNB: Havi fizetési mérleg - 2016. november
    január 17
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció, 30 mrdFt
    ZEW index - január
    ZEW index - január
    Morgan Stanley - 2016 Q4
    január 18
    Bézs könyv
    Fogyasztói árindex (év/év, végleges) - december
    Fogyasztói árindex (végleges) - december
    Maginfláció (év/év) - december
    Fogyasztói árindex (év/év) - december
    Goldman Sachs - 2016 Q4
    Netflix - 2016 Q4
    január 19
    Európai Központi Bank kamatdöntő ülése
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek
    Philadelphiai Fed index - december
    IBM - 2016 Q4
    American Express - 2016 Q4
    január 20
    KSH: KSH: Keresetek - 2016. január–november
    GDP (év/év) - 2016 Q4
    GDP /negyedév/negyedév) - 2016 Q4
    General Electric - 2016 Q4

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Újabb élelmiszerek áfája csökkent - Ön már érzi a pénztárcáján?