Hirdetés
Hirdetés

Észak-Korea megint ügyeskedik – elkerülhetetlen a háború?

2017. március 20., 08:51

Rakétahajtóművet teszteltek, ezzel már képesek lennének elérni az Egyesült Államokat.

Kim Dzsong-un, egy őrült kommunista diktátor. Fotó: EPA/KCNA
Kim Dzsong-un, egy őrült kommunista diktátor. Fotó: EPA/KCNA

A múltkori rakétakísérlet után újabb akcióval borzolja a kedélyeket Észak-Korea, a hétvégén ugyanis egy új rakétameghajtást teszteltek. A Reuters cikke szerint az esemény időpontja sem véletlen, a hétvégén az amerikai külügyminiszter, Rex Tillerson épp Pekingben tett látogatást. Bár az észak-koreai KCNA hírügynökség szokásos módon kissé túlzóan állította be az eredményeket, a közölt videofelvételek alapján Dél-Korea lehetségesnek véli, hogy ezúttal sikerült elérni a céljukat.

Észak-Korea célja ugyanis az, hogy olyan ballisztikus rakétát fejlesszen, amivel elérhetné és lebombázhatná az Egyesült Államokat. A térség katonai vezetői szerint a felvételek alapján joggal hihetik, hogy a diktatúra hadi fejlettsége lassan eléri a világszínvonalat. Észak-Korea egyébként korábban már többször is fenyegetőzött, hogy Amerika, Kína és Dél-Korea túlságosan sokat hadgyakorlatozik a környéken – akik épp ezzel válaszoltak a sorozatos rakétakísérletekre. Bár Kína továbbra is kitart a diplomatikus konfliktuskezelés mellett, egyre többen vélik úgy, hogy a háború elkerülhetetlen lesz a térségben.

Hirdetés
Mindeközben Japánban már készülnek az elkerülhetetlenre, a lakosság egy része már rakéta- és atomvédelmi oktatást is kap, erről itt írtunk bővebben. >>>
Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Két évtizednyi szárazság és 60 fokos hőség - a magyarok még sosem láttak hasonló időjárást

Két évtizednyi szárazság és 60 fokos hőség - a magyarok még sosem láttak hasonló időjárást

Ugyan a magyar időjárás is tud extrém dolgokat produkálni, de a meteorológiai világrekordokhoz képest sehol sem vagyunk. Az Országos Meteorológiai Szolgálat összegyűjtötte minden idők legdurvább időjárási szélsőségeit, legújabb videónkban ezekből válogattunk.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Napi kommentár - videó

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Heti várható események, adatok

  • október 16
    Fogyasztói árindex (év/év) - szeptember
    Netflix - 2017 Q3
    október 17
    KSH: Építőipar - augusztus
    MNB: Havi fizetési mérleg -- augusztus
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció, 15 mrdFt
    ZEW index - október
    ZEW index - október
    Fogyasztói árindex (végleges) - szeptember
    Morgan Stanley - 2017 Q3
    Goldman Sachs - 2017 Q3
    IBM - 2017 Q3
    október 18
    Munkanélküli segélykérelmek számának változása - szeptember
    ILO munkanélküliségi ráta - augusztus
    Fed Bézs Könyv
    eBay - 2017 Q3
    American Express - 2017 Q3
    október 19
    KSH: Keresetek - január–augusztus
    NGM: Részletes tájékoztató az államháztartás központi alrendszerének 2017. szeptember végi helyzetéről
    GDP (év/év) - 2017 Q3
    GDP (negyedév/negyedév) - 2017 Q3
    SAP - 2017 Q3
    Philadelphiai Fed index - október
    Friss és tartós munkanélküli-segélykérelmek alakulása
    PayPal - 2017 Q3
    Philip Morris International - 2017 Q3
    Verizon Communications - 2017 Q3
    október 20
    Daimler - 2017 Q3
    General Electric - 2017 Q3

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön szerint létezik globális felmelegedés?