3p
A Krím illegális bekebelezéséért életbe léptetett szankciókat újabb egy évvel meghosszabbították.

Egy évvel meghosszabbította az Oroszország ellen a Krím félsziget elcsatolása miatt hozott szankcióit az Európai Unió - jelentette be közleményben az uniós tanács pénteken. A kereskedelmi és befektetési tevékenységeket korlátozó intézkedések a most hozott döntés értelmében 2017. június 23-ig maradnak érvényben - derül ki a közleményből, amit az MTI szemléz.

Szakértők arra számítottak: csak fél évvel hosszabbítják meg a szankciókat.

Ennek sokan nem fognak örülni - köztük mi sem

Washington és Brüsszel támogatja a július végén megújítandó orosz szankciós rezsim meghosszabbítását. Valóban, az ukrán válság rendezését célzó tavalyi Minszk-2 megállapodás ellenére rendszeresen kiújulnak a harcok Kelet-Ukrajnában, a politikai rendezés pedig még csak el sem kezdődött. Viszont a szankciók olyan komoly veszteségeket okoznak vállalati és mezőgazdasági termelői szinten, hogy Budapest, Róma, Párizs, Madrid, Lisszabon és Athén egyre hangosabban követeli a rendszer megszüntetését. Korábbi háttérelemzésünk >>

Az orosz elnök egyébként épp jelezte az Európai Uniónak: ideje lenne visszaállítani a kereskedelmet, az ukrán kérdést pedig szépen félretenni. Putyin a Szentpéterváron megrendezett Világgazdasági Fórumon tervezi előmozdítani az ügyet, miután ott megjelenik Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, valamint az olasz miniszterelnök is. Részletek >>

Ha nekünk is ennyire fájnak, minek kellenek a szankciók?

A második világháború óta a nemzetközi jog központi normája, amit az ENSZ Alapokmánya is rögzít, az államok közötti erőszak tilalma, és ebből következően az erőszakos területszerzés, annexió, tilalma. Jóllehet az erőszak sajnos nem tűnt el, de az államok közötti nyílt fegyveres összecsapások száma a korábbi időszakhoz képest jelentősen csökkent, és Irak kivételével egyetlen állam sem állította, hogy joga lenne más állam területét elcsatolni - mondta korábban a Privátbankárnak Hoffmann Tamás.

A nemzetközi jogász szerint emiatt különösen súlyos jogsértés a Krím-félsziget annektálása és az ukrajnai szakadár lázadók támogatása. Oroszország ezzel a lépéssel azt üzeni, hogy a nemzetközi jog legalapvetőbb szabályait sem hajlandó tiszteletben tartani, és a jövőben bármilyen jogellenes lépésre készen áll, ha azzal vélt érdekeit elősegítheti. A nemzetközi közösségnek ebben a szituációban aligha van más választása, mint gazdasági szankciókkal rákényszeríteni Oroszországot a jogkövető magatartásra.

Rövidtávon ugyan jelentős gazdasági hátrányokat okozhat a szankciók végrehajtása, de hosszabb távon jóval nagyobb veszteséget okozna egy szabályok nélküli, kiszámíthatatlan nemzetközi környezet, ahol bármelyik állam következmények nélkül rúghatja fel kötelezettségvállalásait.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Több mint 251 billió forintot költöttek egymásra a cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 15:31
Hosszas stagnálás után meredeken emelkedett a globális vállalati szektor által bejelentett kiugró értékű egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke az idei első negyedévben.
Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG