Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
Miközben egyre közeledik a "trojka" és Görögország álláspontja a tárgyalásokon, a görög miniszterelnök felkérte a kormányválságot is túlélő pénzügyminiszterét, mérje fel annak következményeit, mi történne, ha az ország fizetésképtelenné válna.
Tegnap a görög kormányhoz közeli források úgy ítélték meg, a trojkával való tárgyalásokon a megoldás felé vezető útra lépett Görögország, így hozzájuthat a mentőcsomag következő részletéhez. A Bloomberg szerint a technokrata kormányfő, Lukasz Papademosz így sem nyugodt, megbízást adott pénzügyminiszterének, az előző kormányválságot is túlélő Evangelosz Venizelosznek egy olyan dokumentum összeállítására, melyben sorra veszi, mi történne, ha Görögország fizetésképtelenné válna. Úgy tűnik, a legfelsőbb kormánykörökben még mindig készülnek rá, hogy Görögország nem tudja lefolytatni "rendezett módon a csődeljárást".
Nem mindegy, hogy mennek végleg csődbe
![]() |
| Fotó: MIT EDU |
Nem kérdés, hogy a fizetésképtelenségét még be nem jelentő Görögország de facto csődben van - de úgy tűnik, hogy a nemzetközi szereplők szeretnék elkerülni, hogy a görög kormány pénz hiányában befagyasszon bizonyos kifizetéseket. A 130 milliárd eurós mentőcsomag és a közel 100 milliárd eurót kitevő adósságleírás mellett is Görögországnak nagyjából 15 milliárd euróra lehet szüksége a következő hónapokban (legfeljebb március végéig), hogy elkerülje a teljes csődhelyzetet.
A trojka (az IMF, az EU és az EKB képviselői) megelégedne vele, ha a súlyosan eladósodott Görögország annyiszor utalna nyugdíjat, ahány hónap egy évben van (eddig plusz kéthavi juttatás járt a görög nyugdíjasoknak), továbbá javaslatot tett a minimálbér 20%-os csökkentésére is. Ez azt jelenti, hogy a tárgyalópartnerek visszavettek az igényeikből, korábban ugyanis felmerült a a nyugdíjak csökkentése, az állami vállalatok felszámolása, vagy éppen a társadalombiztosítási hozzájárulás megemelése is.
Nincs sok ideje a görögöknek
Az Európai Bizottság közben sürgeti Athént, hogy tegye meg a szükséges takarékossági lépéseket a mentőcsomag második részletének lehívásához. A fent említetteken túl ehhez 15 ezer közszolgát is el kellene bocsátania a görög kormánynak az idei év végéig. Az EU azt szeretné, hogy Görögország 150 ezer fővel csökkentse az állami szektorban dolgozók számát 2015-ig, miközben jelenleg nagyjából 714 ezren dolgoznak az államigazgatásban - ők eddig jelentős előjogokkal rendelkeztek.
Az Európai Bizottság ugyanakkor kész meghosszabbítani nyárig a bajba jutott pénzintézetek számára kiírt támogatási programját - a gesztus értékű felajánlás Brüsszel szerint nem sérti a versenyjogi szabályokat.
Ki viszi el a balhét?
Tegnap este a nemzetközi szervezetek képviselői tárgyaltak Jorgosz Kutrumanisz munkaügyi miniszterrel és Venizelosszal is, ezután egyeztettek Papadimosszal is.
A trojka által kért megszorító intézkedéseket nehéz lesz elfogadtatni a pártokkal, hiába a szakértő kormány tekintélye, a görög politikai elit nem akarja egyelőre felvállalni a fájdalmas intézkedéseket. Vagy belátják, hogy a kisebbik rosszat kell választaniuk, vagy március végén fizetésképtelenné válik az eurózóna egyik tagja - ilyenre még nem volt példa. Ennek következményeit pedig jelenleg Európa legrosszabb pénzügyminisztere vizsgálja.
Címlapon
Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
Kiterítette lapjait az EU-csúcson először felszólaló francia elnök, Francois Hollande több ponton is homlokegyenest mást gondol, mint Angela Merkel. Az éjszakába nyúló megbeszélésen a felek kiengedték a gőzt, és egyértelművé tették: stabilitás nélkül nem lehet növekedésösztönzésről beszélni. Még nem dőlt el semmi. A német-francia törésvonal azonban éles kontúrral kirajzolódott: hova áll ebben a vitában Magyarország?
Wo bist du Nicolas?
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- Ma is BUX? Újabb izgalmasnak ígérkező nap a forint, az OTP számára
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- Főleg a barkácsáruházak tömik tele a postaládánkat
- Az OTP részvényesei 101,72 forint osztalékot kapnak
- A BÉT parkettjére lépett a BTel
- Semmivel sem vásároltunk többet az első negyedévben
- 27 ezer embert rúg ki a HP
- A kormány ma tárgyalóasztalhoz ül a bankokkal
- A mentőövek ellenére tovább romlott a magyar bankok hitelportfóliója
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Június 4-én jegybanktörvény, utána IMF-tárgyalások?
- A GM 2014 végéig jegeli az Opel-gyárak ügyét
- Kétéves mélyponton az euró, nagyot esett a BUX, a forint, az OTP
- Németországban bezzeg növekednek a magyar építőcégek
- Így tudhatjuk meg, hogy milyen tyúk tojásait esszük
- Az Iparszövetség IMF-megállapodást és gazdasági növekedést szeretne
- Benézett a 302-es szint alá is a forint
- Rekord: Minden második fiatal magyar felnőtt külföldre szeretne menni
- Gerhard Schroeder a Budapest Airport új elnöke
- Jobban fial a magyar csőd, az IMF-megállapodás hiányának árát fizetjük
- Nem járul hozzá a Költségvetési Tanács a büdzsé módosításához
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Korai öröm: a jövő héttől már minden devizahitelest vár a Raiffeisen
- Ne várja meg a könyvvizsgálót - 5 tipp az éves beszámolóhoz
- EU-kompatibilis a magyar tranzakciós illeték
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Már kétszer annyian nézik az ingyen tévét
- Jobban fial a magyar csőd, az IMF-megállapodás hiányának árát fizetjük
- Rekord: Minden második fiatal magyar felnőtt külföldre szeretne menni
- 27 ezer embert rúg ki a HP
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Korai öröm: a jövő héttől már minden devizahitelest vár a Raiffeisen
- A kormány ma tárgyalóasztalhoz ül a bankokkal
Még több Makro
Utánajártunk...
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Az IMF elárulta, mi az egyik feltétele
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Milliárdos mínusz a CIG-nél: a végtörlesztés elbánt a magyar biztosítóval
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV
- Nem csak adót vet ki, egyet meg is szüntet a kormány!
- Gyengélkedik az euró: eljött a dollár ideje?
- Földre szállt pénzek: meg kell dolgozni a magas hozamért (videó)
- Már kétszer annyian nézik az ingyen tévét
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Elszálltak az élelmiszerárak: csak a törökök járnak előttünk
- Újabb botrány a Facebook-részvények körül
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak








