3p
Macedónia kiemelt kereskedelmi partnerévé akar válni Magyarország: az áruforgalom és a befektetések növelését szorgalmazza a kormány.
Albán és macedón zászlók Szkopjéban. (MTI/EPA/Georgi Licovszki)

Folyamatosan nő a kétoldalú áruforgalom Magyarország és Macedónia között, és az idei év is kiugróan jó eredményeket mutat, ezen pedig a magyar-macedón gazdasági vegyes bizottság decemberi budapesti ülése, valamint a vele párhuzamosan szervezendő üzletember találkozó tovább javíthat - nyilatkozta Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár pénteken, aki a decemberi vegyes bizottsági ülést előkészítő megbeszéléseken vett részt és találkozott a macedón külügyminiszterrel, miniszterrel és a külföldi befektetésekért felelős miniszterrel.

Magyar Levente elmondta, hogy az idei év első négy hónapjában kiugróan jó gazdasági eredmények születtek, a kétoldalú áruforgalom ugyanis 30 százalékkal nőtt.

Dobogós partnerek lehetünk?

"Magyarország jelenleg az ötödik legnagyobb befektető Macedóniában, a politikai kapcsolatok szorossága, a földrajzi közelség, valamint a magyar és macedón gazdaság komplementer jellege miatt ez tovább növelhető" - fogalmazott az államtitkár, majd kiegészítette azzal, hogy Magyarország szeretne az első háromba bekerülni, és ennek érdekében a kormányzat minden eszközzel elősegíti a vállalatok közötti kapcsolatépítést.

Az energetika és a mezőgazdaság lehet a befutó

Elmondta, hogy a gazdasági kapcsolatok szempontjából az agrárium és az energiaügy az, amiben a leginkább érdekelt a két ország. Hozzátette, hogy a gazdasági vegyes bizottság öt munkacsoportja - az egészségügyi, az idegenforgalmi, a mezőgazdasági, az energiaügyi, valamint a kis- és közepes vállalkozásokkal foglalkozó - is azon dolgozik, hogy tovább fejlődjenek ezek a kapcsolatok.

Indul a közvetlen járat

A gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár bejelentette, hogy a tervek szerint még az idén közvetlen repülőjárat indul Budapest és Szkopje között, a Malév csődje óta ugyanis átszállásokkal 7-8 óra alatt lehet eljutni a magyar fővárosból a macedón fővárosba, a közvetlen járattal pedig ez az idő másfél órára rövidülne. Hozzáfűzte, hogy ezzel az idegenforgalom, a cégek közötti együttműködések és az emberek közötti kapcsolatok is fejlődni tudnának.

Magyar Levente kijelentette, hogy találkozói során téma volt az is, hogy Magyarország támogatja Macedónia euróatlanti integrációját, ami állandó eleme a kétoldalú kapcsolatoknak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG