3p
A Fed nem sieti el a kamatvágást: további adatokra van szükség, hogy helyes döntés szülessen.
Forrás: Wikimedia Commons

Az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer, a Fed legutóbbi, júniusi kamatdöntő ülésének szerdán közzétett jegyzőkönyve nem tartalmaz arra utaló jeleket, hogy lényegesen változott volna a testület álláspontja a monetáris szigorítás megkezdésével kapcsolatban.

Ennyi nem elég

A monetáris politikai döntéshozó testület, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) tagjainak többsége a dokumentum tanúsága szerint további információkra tart igényt, mielőtt a kamatemelés megkezdése mellett kötelezné el magát. Egy kivétellel minden tag több bizonyítékra vár a makrogazdasági feltételek teljesüléséről, elsősorban is az infláció alakulásának területén.

Lassan eljön az idő?

A testület egy tagja viszont már a júniusi ülésen is késznek mutatkozott a kamatemelés megkezdésére, ugyanakkor jelezte, hogy hajlandó szavazatával még egy-két ülést kivárni.

A gazdasági növekedési kilátások megítélésében a testület arra a megállapításra jutott, hogy a szezonális tényezők figyelembe vételének nehézségei miatt valószínűleg alulbecsülték az első negyedéves GDP-növekedés tényleges ütemét.

Megítélésük szerint vannak arra utaló jelek, hogy a feldolgozóipari teljesítmény növekedési üteme már nem lassulhat, bár az ipari termelés növekedésének számos akadálya van, elsősorban is a dollár erősödése.

Még tart a munkanélküliség, de jobb a helyzet

A munkaerőpiaci nehézségek túlnyomó részét már sikerült elhárítani, és az év végére ezen a területen teljesen tiszta helyzet teremtődhet. A munkaerő iránt növekvő kereslet a bérek növekedését is maga után vonja - mutat rá a dokumentum. A testületi tagok többsége szerint a lakossági fogyasztás növekedése is tartósnak ígérkezik, bár ebben néhányan kételkedtek.

A lakásépítési aktivitás erősödését biztató jelnek ítélték meg monetáris politikai döntéshozó testület tagjai. A helyzet értékelésében a régóta alkalmazott "lassú növekedés" kifejezést a "javulás jelei" kifejezéssel váltották fel. Megjegyezték azonban, hogy a lakásépítési aktivitás még mindig elmarad a lakosság számának növekedése által indokolt mértéktől.

Beleszól a világpiac

Mindenesetre a tagok számos, óvatosságra okot adó tényezőt soroltak fel a növekedési kilátások megítélésében, többen aggodalmukat fejezték ki a kínai gazdasági növekedés lassulása, illetve a görög adósságválság következményei miatt. A görög adósságválság a többség szerint az euróövezeti pénzügyi rendszerre is káros hatással lehet, de talán még az amerikaira is, amennyiben nem jön létre megállapodás.

A korábbi ülések jegyzőkönyveihez képest a legnagyobb változást a júniusi ülésről kiadott dokumentum a monetáris szigorítás megkezdése technikai részleteinek taglalásában hozta. A FOMC ugyanis megfontolásra érdemesnek tartja egy részletes tájékoztató (Implementation Note) kiadását a tervezett intézkedésekről a monetáris szigorítás megkezdésével egy időben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG