2p
Lassú és törékeny növekedés várható a világgazdaságban idén és jövőre a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértőinek szerdán publikált, Globális kilátások és politikai kihívások című jelentése szerint.

A világ 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdasága, valamint az Európai Unió alkotta G20-csoport hét végi, brisbane-i találkozójához időzített jelentés szerint a valutaalap 2014-re 3,3 százalékos, 2015-ben 3,8 százalékos növekedésre számít világszerte. Az idei évre vonatkozó előrejelzését 0,4 százalékponttal csökkentette a szervezet a vártnál gyengébb első félévi világgazdasági növekedés miatt.

Ezek húzzák vissza a növekedést

A szakértők szerint továbbra is jelentősek a növekedést fenyegető kockázatok: az egyre élesebb geopolitikai feszültségek és a pénzpiacok esetleges korrekciói, ideértve az amerikai monetáris politika szigorítását. Az eurózónában az alacsony infláció és a gyenge növekedés jelent kockázatot. Az olajárak folytatódó esése segíteni fogja a növekedést a valutaalap szakértői szerint. 

Az IMF jelentése szerint a fejlett gazdaságoknak folytatniuk kellene az alkalmazkodó jellegű monetáris politikát az alacsony infláció elleni küzdelemben. A túl korai monetáris szigorítás elkerülésének érdekében megfontolt makrogazdasági eszközökkel kell elérni a pénzügyi stabilitást.

Az orvosság

A valutaalap azt javasolja az egész csoportnak, hogy a növekedést erősítő strukturális reformokra összpontosítsanak. Tartós folyó fizetésimérleg-többlet esetén a belső fogyasztás növelését vagy összetételének változtatását ajánlja a szervezet. Az eurózóna nagy részében további munkaerő-piaci és termelői szektort érintő reformok szükségesek. A válság által különösen sújtott eurózónához tartozó államoknál és a tartós folyó fizetésimérleg-hiánnyal küzdő gazdaságoknak olyan intézkedéseket javasol a valutaalap, amelyek erősítik a versenyképességet és féken tartják a béreket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A város, ahol bárki nyer, mindig elmarad a felvirágzás
Vég Márton | 2024. április 16. 07:07
A közlekedés romokban, rossz a közbiztonság, nagyobb beruházásról nem hallani. A lakosság pedig egyre fogy. Új polgármestert keres a megyeszékhely.
Makro / Külgazdaság Enyhült a német ipar ellátási hiánya
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:06
Csaknem a Covid előti szintre jutott vissza.
Makro / Külgazdaság Még nagyobb megszorítás jöhet a választások után?
Vég Márton | 2024. április 15. 15:01
Varga Mihály pénzügyminiszter 675 milliárd forintnyi állami beruházás elhalasztását jelentette be a legutóbbi Kormányinfón. Ekkora költségvetési kiigazítás elég vagy még várható egy újabb csomag? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 14:44
Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a TISZA Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.
Makro / Külgazdaság Ízekre szedte Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos álláspontját Rácz András
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:13
A kormánypropaganda szólamai köszöntek vissza Magyar Péter szájából, de ki lehet javítani a tévedéseket.
Makro / Külgazdaság Európa napelemgyártó kapacitásainak 10 százaléka kivándorol
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:51
A német Meyer Burger bezárja üzemét Freibergben miután a kormányzati támogatás későn érkezett. Az Európai Unió elveszti napelemiparát a támogatási versenyben?
Makro / Külgazdaság Szerdától megint jobb lesz csukott szemmel tankolni
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:14
Nem lefele mozdulnak az árak.
Makro / Külgazdaság Valóban lassul az élelmiszerek drágulása, de mennyi ebben a kormány szerepe?
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 09:57
Az elmúlt hónapokban mért lassuló infláció sikerét Nagy Márton gazdasági miniszter rendre a kormány tevékenységének tudja be, miközben a szakértők szerint más a helyzet.
Makro / Külgazdaság Mégis kinek kéne kifizetnie a klímaváltozás okozta károkat?
Kollár Dóra | 2024. április 14. 17:37
Mostanra nem lehet az éghajlatváltozást figyelmen kívül hagyni, hiszen például a Csendes-óceán alacsonyan fekvő területein mindennapi valósággá vált – arra azonban már kevesebben gondolnak, hogy a világ ingatlanjainak jelentős százalékát fenyegeti, akár ott is, ahol nem is gondolnánk rá.
Makro / Külgazdaság Német autóipari cégek ellenzik az uniós védővámokat Kínával szemben
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 12:15
A VDA szerint a technológiai együttműködés akadályozásával mindkét félnek ártanának.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG