2p
Elmarad a februárra tervezett amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlat.

Nem tartja meg a februári phjongcshangi téli olimpia idejére tervezett, szokásos évi közös hadgyakorlatát az Egyesült Államok és Dél-Korea – erről egyezett meg a két ország elnöke telefonbeszélgetésük során. Nem sokkal a dél-koreai elnöki hivatal közlése után Washingtonban a Pentagon szóvivője, Rob Manning ezredes is bejelentette: Donald Trump amerikai elnök arról tájékoztatta Mun Dzse Int, hogy Washington magas szintű delegációt küld a Dél-Koreában tartandó téli olimpiára.

Taktikázik az őrült diktátor: veszélyben Amerika egyik legfontosabb szövetsége?

További részletek >>>

Trump a telefonbeszélgetésben annak a reményének is hangot adott, hogy eredményesek lesznek a két Korea közötti tárgyalások. Manning ezredes közleményben hangsúlyozta: a védelmi minisztérium támogatja az elnök döntését, s mindazt, ami az Egyesült Államok és Dél-Korea szövetségének érdekeit szolgálja.

Az elemzők szerint a hadgyakorlat elnapolására azért került sor, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető újévi beszédében párbeszédet javasolt Dél-Koreának és felvetette, hogy küldöttséget küldene a téli olimpiai játékokra is. A szöuli vezetés azonnal reagált és már a jövő héten elképzelhetőnek tartja a találkozót a két ország határán. Az óta helyreállították a két Korea közötti, "forródrótnak" nevezett kommunikációs csatornát is.

Donald Trump még a bejelentés előtt Twitter bejegyzést tett közzé, amelyben hangsúlyozta: a két Korea közötti párbeszéd "jó dolog". Hozzátette: "tényleg van valaki, aki azt hiszi, hogy e megbeszélésekre és párbeszédre sor került volna Észak-Korea és Dél-Korea között, ha én nem vagyok határozott, erős és kész minden 'lehetőségünk' bevetésére Észak-Korea ellen?".

Bejött a jóslat: máris puhatolózik az észak-koreai diktátor

A dél-koreai Újraegyesítési Minisztérium korábban kiadott egy előrejelzést, amely azzal számolt, hogy Észak-Korea idén megkezdi a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal nukleáris programjáról, míg Dél-Koreával valamelyest normalizálódik viszonya. Kim Dzsong Un nem is várt sokat, az év első napján baráti jobbot nyújtott a déli szomszédjának. Tovább >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG