3p
A pénzügyi rezsicsökkentésnek nevezett intézkedések visszafogták ugyan a pénzügyi szolgáltatások áremelkedését, de az árak még mindig 60 százalékkal vannak az öt évvel ezelőtti szint felett. Majdnem ilyen ütemesen mentek fel a postai szolgáltatások árai, amelyeket az állam határoz meg, és az adóztatott telefonálás az átlag felett drágult.

A tavalyi szédítő emelkedés után idén olcsóbbak lettek, majd stagnáltak a pénzügyi szolgáltatások, amelyeket főleg az drágíthatott meg, hogy a pénzintézetek ott próbálták behozni a veszteségeket, ahol tudták. A februárban havi 150 ezer forintig ingyenessé tett készpénz-felvétel és más intézkedések – például a bankokra kiszabott MNB-büntetések – nem maradtak hatástalanok.

Amint az ábrán a narancs színű vonal mutatja, idén először visszaesett a pénzügyi szolgáltatások árszínvonala, majd stagnált vagy minimális mértékben emelkedett. Ezzel együtt is 60,6 százalékkal magasabb ezen szolgáltatások árszínvonala, mint 2009 végén.

Annak ellenére, hogy teljesen az államon múlik, a postai szolgáltatásokat sem sikerült kordában tartani, ezek átlagosan 45,7 százalékkal magasabbak, mint voltak 2009 végén. Igaz, sokan már csak hivataloktól, vállalatoktól, bankoktól kapnak leveleket, főleg számlákat, a levélírás, képeslapküldés, csomagfeladás már az idősebb generációkban sem mindenhol dívik, az internet kiszorította. A sárga és fehér csekkek költségeivel az ügyfél nem találkozik, bár valahol az is el van rejtve a számlák végösszegében, az árképzésben.

 

A postai szolgáltatások egyébként mindössze 0,08 százalékát tették ki legutóbb a fogyasztói kosárnak, vagyis egy ezrelékét sem tették ki az átlagfogyasztó kiadásainak. A pénzügyi szolgáltatások költségeinél ez már 1,7 százalékos, közel húszszoros érték.

 

Ennél is sokkal nagyobb a súlya a fogyasztói kiadások között a telefonálásnak, amelyet rezsicsökkentés helyett különadóval terhelnek. Majdnem pontosan négy százalék, azaz minden huszonötödik forintunkat eltelefonáljuk, ha a KSH becslése helyes.

A telefonadó 2012 nyári bevezetése óra, bő két év alatt mintegy öt százalékkal mentek fel a telefonálás fogyasztói költségei, ebből két százalék azonnal, 2012 júniusa és júliusa között jelentkezett. A különadót a szolgáltatók tehát bizony nagyon úgy tűnik, simán ráterhelték a fogyasztókra.

Az említett öt százalékos drágulás valamivel infláció feletti érték, bár nagyon kiugrónak nem nevezhető. A telefontarifák drágulásának vélhetően gátat szab egyrészt a szolgáltatók versenye, másrészt az internetes telefonálás (Skype, Viber és sok más voip-szolgáltatás) rohamos terjedése.

Csak érdekességképpen mellé tettünk még egy adatsort a telefonkészülékek árváltozásáról. Ebben a szegmensben is volt központi árnövelő tényező, az importcikkeket drágító forintgyengülés és a 27 százalékra emelt „világbajnok áfa”. Ám a technikai fejlődés, a nagy világcégek árversenye, a szabad piac fontos árcsökkentő tényezők.

Olyannyira, hogy a statisztika szerint ma alig több mint felébe kerülnek a készülékek az öt évvel ezelőttinek – vagy pedig ugyanazért a pénzért sokkal jobb készülékeket lehet vásárolni. Lehetséges, hogy sok más területen is egyszerűen hagyni kéne a piaci viszonyokat érvényesülni?

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG