2p
Összesen hat megállapodást kötünk Szlovákiával.
MTI Fotó: KKM / Ruby Gábor

A magyar-szlovén együttműködés új dimenzióba lép a két kormány együttes szlovéniai ülése nyomán, amelyen hat, a két ország kapcsolatát tovább erősítő megállapodást kötnek - jelentette ki Szijjártó Péter pénteken. A magyar külügyminiszter azután nyilatkozott az MTI-nek, hogy Ljubljanában tárgyalt szlovén kollégájával, Karl Erjaveccel.

Elmondta: megállapodnak a két ország gázvezeték-hálózatának összekötéséről, amivel egy 1,3 milliárd köbméter kapacitású közös rendszer jön létre, javítva mindkét ország energiabiztonságát, illetve a villamosenergia-hálózatok összekapcsolásáról, amivel hozzájárulnak ahhoz, hogy Közép-Európában egy integrált villamosenergia-hálózat jöjjön létre. 

2018-ra kétszer két sávosra bővítik az M70-es autóutat, így Budapestet Ljubljanával végig autópálya fogja összekötni. Ezenkívül az idei év első felétől már végig villamosított lesz a Budapest-Ljubljana vasútvonal. Elmondta azt is, hogy 2020-ig hat új határátkelőhelyet szándékoznak létesíteni, három közútit és három kerékpárost. 

Arról is tárgyalnak, hogy a koperi kikötő és az oda vezető vasútvonal fejlesztésében magyar vállalatok komoly szerepet játszhassanak, különös tekintettel arra, hogy a koperi a magyar vállalatok által leginkább használt kikötővé vált - mondta a miniszter.
"Emellett ezen a napon megnyitjuk a magyar főkonzulátust Lendván, és a magyar kulturális intézetet Ljubljanában" - tette hozzá Szijjártó Péter.

Annak érdekében, hogy a két ország gazdasági-kereskedelmi kapcsolata még tovább fejlődjön, 138 magyar cég képviselője vesz részt a szintén pénteken megrendezendő magyar-szlovén üzleti fórumon. Ezt szolgálja az is, hogy az Eximbank nyitott egy 370 millió eurós hitelkeretet a magyar és a szlovén vállalatok közötti együttműködés fejlesztésére.

Október végére egy év alatt öt százalékos növekedéssel 1,7 milliárd euróra nőtt a két ország közötti kereskedelem.

A közös kormányülés napirendjén szerepel a bevándorlási válság kérdése is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Örülhet Merz kancellár: pöttömnyi lett az infláció Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:01
Februárban a vártnál kevésbé nőttek a fogyasztói árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált, előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Embereket küld Orbán Viktor a Barátság vezeték megrongálódott részéhez
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:03
Szlovákiával közösen állít fel és küld Ukrajnába vizsgálóbizottságot a magyar kormány. Vajon beengedik őket?
Makro / Külgazdaság Több vagy kevesebb német dolgozik?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:49
Magas szinten, de stagnél a német munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság Lehet irigykedni: tovább gyorsult a horvát gazdaság növekedése
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:24
Huszadik hónapja tart a növekedés, 2025 végén pedig még tovább is gyorsult a horvát GDP bővülése.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:14
Pénzzel és szimbolikus győzelemmel távozhat a pástról a magyar kormányfő.
Makro / Külgazdaság Rég nem látott csúcsra ugrott a magyar munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:24
 Januárra ez a fajta szezonalitás nem jellemző, így valós létszámleépítésekről lehet szó.
Makro / Külgazdaság Tényleg közeledik az 1000 forintos benzinár?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:16
Ha igen, akkor egyelőre kis lépésekben. Itt vannak a pénteki átlagárak és a szombati előrejelzés.
Makro / Külgazdaság Többmilliárd dolláros mentővet dobnak Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:04
Az IMF-hitel segít fenntartani a gazdasági stabilitást, 1,5 milliárdot azonnal meg is kap Ukrajna.
Makro / Külgazdaság Olajblokád alá vettek minket Orbán Viktor szerint, felhívja Robert Ficót
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:12
Szokásos péntek reggeli interjúját adta a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Januárban is tovább fogyott a magyar, de többet házasodtunk
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 08:56
Tovább romlottak a mutatók, az előző véhez képest is 2,8 százalékkal kevesebb gyerek született Magyarországon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG