5p
Brüsszelben áll a bál, a döntéshozók attól tartanak, hogy anyagi és ideológiai okok miatt Athén Moszkva felé sodródik. Bár mindenki számított arra, hogy a Sziriza problémát fog jelenteni az EU számára, de mostanra világossá vált, hogy a NATO számára is komoly kihívást jelent. Mivel a franciák kulcsszerepet játszottak a görögök euróövezeti tagságának elnyerésében, most a romhalmaz eltakarításához is előre küldik őket közvetíteni. Eközben egyre nagyobb bajba kerülnek a görög bankok.

Forr a levegő az új görög kormány körül. Bár az EU külügyminiszterei ma az Oroszország elleni további szankciók bevezetését vitatják meg, a vezető athéni lap a Kathimerini szerint az új Sziriza-vezette koalíciós kormány egyenesen a hivatalos vétó bevetését fontolgatja.

A tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács egy közleményben aggodalmának adott hangot a romló kelet-ukrajnai biztonsági és humanitárius helyzet miatt, és elítélte a Mariupol elleni "válogatás nélküli" - vagyis nem célzottan katonai célpontok ellen irányuló - rakétatámadást. Ausztria, Magyarország és Szlovákia egyébként megpróbálta "felvizezni" a közleményt, de ez nem sikerült. Ciprasz kormányfő hivatala még az új görög kormány beiktatása előtt közölte: az új athéni vezetéssel nem konzultáltak a közös nyilatkozatról, és annak tartalmához Görögország nem adta egyetértését.

Keleti szél fúj Athénban

Brüsszelben áll a bál, a döntéshozók attól tartanak, hogy anyagi és ideológiai okok miatt Athén Moszkva felé sodródik. A görög baloldal történelmileg is az USA és "nyugati imperializmus"-ellenes attitűddel rendelkezik.

A mainstream helyett érkező új európai politikai erők jellemzően megengedőbbek Putyinnal szemben, ennek oka többek között az Oroszország által részükre nyújtott pénzügyi támogatás, mellyel Moszkva szeretné az EU egységét megbontani bizonyos, számára fontos kérdésekben. Úgy tűnik, ez sikerül is. Ráadásul a görög-orosz kapcsolatok hagyományosan jók, a Sziriza példának okáért már tavaly kifejezetten támogatta az Ukrajnával kapcsolatos orosz magatartást. A Sziriza képviselői az Európai Parlamentben rendre nemmel szavaztak az ukrajnai szeparatizmust elítélő, valamint az EU és Ukrajna közti viszony mélyebbre fűzését előirányzó tervezetekre.

Biztonságpolitikai komplikációk

Bár mindenki számított arra, hogy a Sziriza problémát fog jelenteni az EU számára, de mostanra világossá vált, hogy a NATO számára is komoly kihívást jelent. Ciprasz kül- és védelmi politikája is a jelek szerint erőteljesebb moszkvai befolyás alá kerülhet. Az európai politika új válaszvonala egyre kevésbé van a jobb- és a baloldal között, hanem inkább a Putyin-párti és Putyin-ellenesek között húzódik.

Az új görög külügyminiszter például baráti viszonyt ápol a Kreml fő-ideológusával, Alexander Duginnal, akinek az apja teljesen véletlenül a szovjet katonai hírszerzés tábornoka volt. Dugin, aki egyben a Nemzetközi Eurázsiai Mozgalom vezetője, tárt karokkal várja Oroszország Anyácska nevében a görög elvtársakat. Ahogyan 2013-ban megfogalmazta: „Görögországban a partnereink egy nap a Szirizás balosok lesznek, akik visszautasítják az Atlanticizmust, a liberalizmust és a globális tőke dominanciáját. Amennyire tudom, a Sziriza anti-kapitalista, amely kritikus a Görögországot és Ciprust megalázó globális oligarchával szemben.”

Francia közvetítés

Mivel a franciák kulcsszerepet játszottak a görögök euró-övezeti tagságának elnyerésében, most a romhalmaz eltakarításában is előre küldik őket. Francois Hollande a jelek szerint hajlandónak mutatkozik a befagyott Berlin-Athén viszony közepette közvetítő szerepet eljátszani. Ez első lépésként egy konferencia lenne, ahol közösen megvitatnák az euró övezet jövőjét és új kormányzási formákat javasolnának. Az Európai Parlament baloldali elnöke, Martin Schulz is Athénba utazik ma, hogy közvetítsen Athén és Berlin között.

Az euró-csoport vezetője, Jeroen Dijsselbloem holnap megy Athénba, hogy találkozzon a görög miniszterelnökkel és pénzügyminiszterrel. A találkozó célja, hogy meghallgassa a Sziriza pozícóját, egyben fölvázolja számukra azon pénzügyi "vörös vonalakat", amiket nem lehet áthágni. Márciusra 4,3 milliárd eurót kell szereznie Athénnak a törlesztéshez, a piaci finanszírozás a jelenlegi hozamok mellett kizárt.

Egyre nagyobb bajban a görög bankok

Eközben kétszámjegyű veszteségeket kénytelenek elkönyvelni a görög nagybanki részvények a vasárnapi választási eredmények utóhatásaként. A legnagyobb bankok - Piraneus, Alpha Bank, Eurobank és a National Bank of Greece - egyenként saját piaci kapitalizációjuk több mint harmadát vesztették el ezen a héten.

A Moody's elemzői egyenesen azzal számolnak, hogy a következő pár napban a görög nagybankok ELA-ért folyamodnak a jegybankhoz (emergency liquidity assistance - ELA). A magánszektor 164 milliárd euró körüli betétállománya december óta 7-8 milliárd euróval zuhant a hitelminősítő adatai szerint. Az ELA, ami a kifizetési nehézségekkel küszködő bankok számára rövid távú hiteleket biztosít, lazább fedezeti követelményekkel rendelkezik, mintha az EKB-tól kérnének a pénzintézetek hitelt, de magasabb kamatokat kell utánuk fizetni.

A Moody's várakozásai szerint a görög bankok EKB-tól kért hitelei elérhetik a 75 milliárd eurót a hónap végén a tavaly novemberi 44,9 milliárd és 56 milliárd eurós állományhoz képest a görög jegybank adatai alapján. A bankok által felvett hitelek 2011 júniusában érték el a csúcsot, több mit 100 milliárd euróval.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság „Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”
Imre Lőrinc | 2026. július 26. 06:01
Magyarország és az Európai Unió viszonyában egyértelműen pozitív fordulat történt a Tisza-kormány beiktatása óta, a piacgazdaság helyreállításában azonban még bőven vannak tennivalók és nem is biztos, hogy megszületett róla a végleges döntés – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) kerekasztal-beszélgetésén, amit „Gazdaságpolitikai kihívások – EU-perspektívában” címmel rendeztek meg. Miként az is, hogy a feloldott európai uniós források esélyt és nem garanciát jelentenek a magyar gazdaság számára, az euró bevezetése pedig nem lehet önmagáért való cél.
Makro / Külgazdaság Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG