2p
Oroszország 28 százalékkal csökkenti a Szerbiába szállított gáz mennyiségét. Orbán szerint van annyi gázunk, hogy adjunk neki.

A Danas című belgrádi napilap úgy értesült, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök azért döntött a csökkentésről, mert belgrádi látogatásakor Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök nem írta alá a gáztartozás márciusig történő kifizetéséről szóló megállapodást. A lap információi szerint Szerbia mintegy 200 millió dollárral maradt adós az orosz gázért.

Tőlünk kaphatnak?Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban péntek reggel azt mondta, "van annyi gázunk, hogy még ha baj lenne, akkor is tudunk Szerbia rendelkezésére bocsátani" gázt, tehát "a szerbek sem fognak megfagyni".

A szerb kormányhoz köthető, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Danas azt írta: Vucic szerint Putyin kérése „ízléstelen és nem tisztességes”, mert Oroszország a szerbiai olajipari vállalaton keresztül (NIS) jelentős haszonra tesz szert. Erre az a Szerbia számára veszteséges szerződés ad lehetőséget – indokolta állítólag a szerb kormányfő -, amelyet a NIS eladásáról 2008-ban kötött a két ország.

A lapinformáció szerint Putyin két nappal az október 16-i belgrádi látogatása után döntött úgy, hogy a korábban megbeszéltnél egyharmaddal kevesebb gázt bocsát Szerbia rendelkezésére.

A Blic című napilap úgy tudja, hogy a Szerbiába szállított gáz mennyiségét hivatalosan a gázválsággal és az orosz gázkontingensek csökkentésével indokolták.

Aleksandar Vucic pénteken Prágában újságíróknak azt mondta, nem számít fennakadásokra a gázszállítmányokkal kapcsolatban. Aleksandar Antic energiaügyi miniszter is úgy fogalmazott, hogy egyelőre elegendő gáztartaléka van Szerbiának, és arra számít, a probléma egy héten belül megoldódik, akkor utazik ugyanis egy szerb küldöttség Moszkvába.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG