A Fidesz frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában arra kérte a kormányt, hogy még a rendkívüli parlamenti ülés vége előtt terjessze be a parlament elé első törvénymódosítási javaslatát a devizahitelekről. Rogán Antal szerint ennek kell az első lépésnek lennie, azután jöhet a devizahitelek végleges kivezetése és ezzel együtt az árfolyamkockázat megszüntetése.
Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, a téma már a szerdai kormányülés napirendjén szerepelni fog.
Az egyik nemzetközi hitelminősítő szerint egymilliárd eurójába kerülhet a magyar bankrendszernek a kártérítés. A Moody’s szerint hosszabb távon több szempontból is kedvező hatásai lehetnek a Kúria múlt heti döntésének. A bankok közül az OTP, az FHB, az Erste és a K&H számíthat a legnagyobb összegű kártérítési kötelezettségre, a Moody’s szerint.
Történelmi mélypontra csökken a diákhitel kamata: Július elsejétől év végéig a szabad felhasználású Diákhitel1 kamata 6,5 százalékról 5,75, a Diákhitel2-é pedig 7,75 százalékról hét százalékra mérséklődik. Ez azt jelenti, hogy 13 éves fennállása óta a legkedvezőbb feltételekkel vehető igénybe a szabad felhasználású hitel. Ez a következetes finanszírozási politikának, a csökkenő kamatkörnyezetnek és az ügyfelek fizetési fegyelmének köszönhető.
A májusi romlás után minimálisan javultak az üzleti várakozások júniusban, a fogyasztói bizalmi index viszont tovább csökkent - derült ki a GKI Gazdaságkutató felméréséből. Leginkább a várható forgalom megítélése lett kedvezőbb, de javult az általános üzletmeneté is. Többen terveznek létszám-bővítést, mint elbocsátást, miközben erősödött a lakosság munkanélküliségtől való félelme.
Rengeteg a betöltetlen állás a Balatonnál, ezért még Romániában is próbálnak toborozni dolgozókat az idényre. Szinte bárkit betanítanak. Felszolgálókat, szakácsokat, szobalányokat, bármixereket keresnek - írja a Világgazdaság. Ők azonban külföldön is keresettek, és gyakrabban választják a külföldi munkát a balatoni helyett, ezért alakult ki ez a helyzet. A szállodák nem tudnak versenyezni az osztrák vagy az angol bérekkel, ezért szinte bárkit felvesznek.
Az áfával való visszaélések állnak továbbra is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzéseinek célkeresztjében. Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese a Napi Gazdaságnak azt mondta, hogy a forgalmi adóval kapcsolatos problémákat nem lehet nemzeti keretek között megoldani, ehhez uniós lépések kellenek. Példaként a fordított áfát említette. Varga Árpád beszélt arról is, hogy a számok egyértelműen igazolják: az online pénztárgépek bevezetése óta nőttek az áfabevételek.
A Budapesti Közlekedési Központ visszavonta a Tele 5 és a Max Taxi engedélyét. Azért, mert saját tőkéjük nem érte el az 50 millió forintot. A Tele 5 Taxi jelezte: nem ért egyet a döntéssel.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
6 órája
-
Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
7 órája
-
A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
7 órája
-
Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
7 órája
-
Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
7 órája
-
Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
8 órája
-
Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
9 órája
- Váratlan bejelentést tett a Revolut
- Nagyot fordult a világ? Nézze meg, hogyan alakul át az amerikai törvényhozás!
- Kulcsfontosságú szenátusi győzelem született Floridában
- Az új benzinár mosolyra fakasztja az autósokat
- Szorul a hurok: újabb mérföldkő a lélegeztetőgép-biznisz ügyében
- Biden embere megcsinálta: 27 éve nem történt ilyen az egykori republikánus fellegvárban
- Durva kommentcunami zúdult Orvos-Tóth Noémire az ügynökakták miatt
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter 2026. október 29. 06:46
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
-
Úgy kell a magyaroknak a személyi kölcsön, mint egy falat kenyér
16:56
-
Ugrott a Meki árfolyama, miután közzétették a negyedéves eredményeket
16:04
-
A paksi teljesítménnyel vetekedő szélerőmű-kapacitást építenének a vállalkozók
15:04
-
A legújabb klímák már a bojlert is tudják fűteni
14:04
-
Jön a Mol mindent elsöprő eredménye
13:22
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Óriási vereség: Trumpék elvesztették a teljes kongresszust
2026. november 4. 05:42
-
Teljes republikánus összeomlás Georgiában, 27 éve nem történt ilyen
2026. november 4. 03:21
-
A lengyel elnök mögött ott a hadsereg, a rendőrség viszont a Tusk-kormányt védi
2026. november 4. 05:43
-
Politikai földrengés: ez lehet az este legsokkolóbb demokrata győzelme
2026. november 4. 05:03
-
Mint az elefánt a porcelánboltban: katasztrofális vége lett Trump ügyködésének
2026. november 4. 04:30


