3p
Júniusban magasabb lett a vártnál a külkereskedelmi többlet. Elemzők szerint ennek egyik oka, hogy az ipari termelés is kedvezőbben alakult. Viszont az év hátralevő részében már arra számítanak, hogy a gazdasági növekedést nem az export, hanem a belső fogyasztás és a beruházások fogják húzni.

Júniusban az export és az import euróban számított értéke 4,5, illetve 3,8 százalékkal bővült tavaly júniushoz viszonyítva, a külkereskedelmi mérleg többlete 72 millió euróval 610 millió euróra nőtt 2013 azonos hónapjához képest.

A kivitel értéke 7,0 milliárd eurót (2162 milliárd forintot), a behozatalé 6,4 milliárd eurót (1972 milliárd forintot) tett ki. A külkereskedelmi mérleg aktívuma az év hatodik hónapjában 610 millió euró (190 milliárd forint) volt. A júniusi kivitel 78, a behozatal 74 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolította le Magyarország.

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője szerint a júniusi adat magasabb a vártnál, amelynek egyik oka az, hogy az ipari termelés is kedvezőbben alakult az előre jelzettnél. A szakértő utalt arra, hogy az orosz-ukrán konfliktus a vártnál kevésbé viselte meg a hazai kivitelt és az ipari termelést, ez a májusi adatokban látszódott.

Elkezdünk vásárolni

Az év hátralévő részére Balatoni András arra számít, hogy a külkereskedelmi többlet tendenciájában csökkenni fog, azaz az import gyorsabban fog nőni az exportnál. Az elemző felhívta a figyelmet, hogy nagyok a hullámzások, így nehéz azonosítani azokat a trendeket, amelyek egyértelműen a konjunktúrához köthetők.

Az év végére csökkenteni fogja a mostani masszív külkereskedelmi többletet az emelkedő belső vásárlóerő, a növekvő fogyasztás és az állóeszköz felhalmozás import igénye, ugyanis a többlet egyik oka a gyenge fogyasztás, a beruházások alacsony szintje volt. Az ING vezető elemzője 2014-re éves összegben 5,9 milliárd euró külkereskedelmi többletre számít. Hozzátette: ezt ideiglenesen ellensúlyozhatja a forint gyengülése.

Ezért ilyen az importadat

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szintén azt emelte ki, hogy nőtt a külkereskedelmi többlet júniusban. Hozzátette: az export és az import dinamikája hónapok óta alacsony, 3-5 százalék közötti mértékben tud növekedni éves szinten. Ez az elemző szerint azt mutatja, hogy az európai piac felvevőképessége nem túl erőteljes. Az alacsony behozatal pedig összefügg a kiskereskedelmi forgalommal, tehát azért is alacsony az import, mert a lakosság nem fogyaszt - fogalmazott.

Az ipar viszont nagyon jól teljesít, mutatott rá a K&H Bank vezető elemzője, hozzátéve: ebből arra lehet következtetni, hogy a megtermelt készletek egy része még nem hagyta el az országot. Az is lehetséges, hogy az országban előállított javakat belföldön értékesítik, ami szerkezeti váltást vetít előre az iparban. Erre majd a részletes adatokból lehet pontosabb következtetést levonni.

A külkereskedelmi többlet nőtt, ugyanakkor az export-import növekedése közötti különbség az év hátralévő részében egy százalék körül alakulhat. A K&H elemzője nem számít jelentős mérlegtöbblet növekedésre, ez éves szinten 7,3 milliárd euró lehet, ami a GDP-nek nagyjából a 7,3 százaléka. A szakértő kitért arra, hogy a második félévben a gazdasági növekedést nagy valószínűséggel nem az export, hanem a belső fogyasztás és a beruházások fogják húzni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG