3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

30 éve nem volt demokrata párti elnöke a Fednek. Yellen januárban követheti Bernanket, ha a szenátus is úgy akarja.

Barack Obama elnök Janet Yellent jelölte az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve System (Fed) kormányzótanácsa új elnökének. Ha a szenátus jóváhagyja a jelölést, akkor a jelenleg alelnöki tisztséget betöltő, 67 esztendős Yellen lesz az első nő az intézmény élén. Egyúttal csaknem három évtized után ő lesz a Fed első demokrata párti elnöke.

Yellen kijelentette, hogy törvényhozásbeli megerősítése esetén minden tőle telhetőt megtesz a foglalkoztatottság maximalizálása, az árak stabilizálása, valamint az erős és stabil pénzügyi rendszer érdekében. Úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok elkezdett kilábalni a pénzügyi válságból, de sok még a tennivaló.

"Még mindig túl sokan vannak a hosszú ideje munka nélkül lévők, akiknek gondot jelent a létfenntartás. A Federal Reserve a segítségükre lehet ennek a megoldásában, ha hatékonyan végzi a dolgát" - hangoztatta a jelölt, aki amellett, hogy az elmúlt évtizedet a Fed vezető beosztásaiban töltötte, elméleti közgazdász is.

Obama keménykezű és bevált vezetőként jellemezte Yellent, és méltatta a jelölt hivatalban lévő elődjét, akinek második négyéves mandátuma januárban jár le. Az elnök emlékeztetett arra, hogy Ben Bernanke egy olyan súlyos pénzügyi válságból és recesszióból segítette kiemelkedni az amerikai gazdaságot, amilyenre a harmincas évek óta nem volt példa. Vezetése alatt a Fed rendkívüli programokat dolgozott ki a 2008-ban kirobbant válság kezelésére: kölcsönt nyújtott a bankoknak a hitelpiac befagyását követően, a nullához közeli szintre csökkentette a rövid lejáratú hitelek kamatát, és billiós nagyságrendben vásárolt kötvényeket a hosszú lejáratú hitelek kamatának alacsonyan tartása érdekében.

Yellen 2010 óta a Fed alelnöke. A brooklyni születésű és a Yale egyetemen végzett szakember korábban a San Franciscó-i Federal Reserve Bank elnöke, fehér házi tanácsadó, Bill Clinton elnöksége alatt a Fed kormányzótanácsának tagja és a berkeley-i Kaliforniai Egyetem professzora volt. Egyik volt kollégája "nagy IQ-val rendelkező kis hölgyként" jellemezte. Férje, George A. Akerlof ugyancsak közgazdász, aki 2001-ben Joseph E. Stiglitzcel és A. Michael Spence-szel megosztva kapta meg a Nobel-díjat.

A bankelnökjelölt egy évtizeddel ezelőtt egyike volt azon első közhivatalnokoknak, akik figyelmeztették a világot, hogy az emelkedő ingatlanárak alkotta "buborék" kidurranhat. Bírálói szerint ugyanakkor a San Franciscó-i Fed elnökeként gyakorlati lépéseket nem tett a várható károk megelőzésére. A recessziót követően azonban felismerte, hogy a talpra állás lassú folyamat lesz, és hogy nem kell félni az inflációtól, aminek következtében még Bernankénél is aktívabban támogatta, hogy a Federal Reserve aktív szerepet vállaljon a gazdaságélénkítésben.

Noha a korábbi elemzői és sajtóértesülések arra utaltak, hogy az jelölt szenátusi megerősítése nem jár majd különösebb nehézségekkel, John Cornyn, aki a második legidősebb republikánus szenátor, hangoztatta, hogy erős fenntartásai vannak Yellennel kapcsolatban. Szerinte a Bernanke helyére kiszemelt közgazdász a liberális iskola képviselője, aki úgy gondolja, hogy az ország pénzügyi nehézségeit "még több pénzkidobással kell" megoldani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
Makro / Külgazdaság Most London mutatott fityiszt a Karmelitának
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 08:42
Egy hellyel hátrébb került Magyarország lapunk szerda reggel kiadott európai inflációs rangsorában, miután a britek is nyilvánosságra hozták a maguk rátáját.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG