1p
Új pártot alakított az SZDSZ-ből kilépett Ungár Klára és Sértő-Radics István; a csalódott baloldali és liberális szavazóknak akar alternatívát nyújtani
Új pártot alakított az SZDSZ-ből kilépett Ungár Klára és Sértő-Radics István; a Szabad Emberek Magyarországért (Szema) párt a csalódott baloldali és liberális szavazóknak akar alternatívát nyújtani.

Ungár Klára az MTI-nek a pártbemutató sajtótájékoztató után elmondta: nem az SZDSZ-től akarnak elvenni szavazókat, mert - mint mondta - , az egyszázalékos SZDSZ mögött nincs szavazó. Azt a 280 ezer liberális és egymillió baloldali szavazót akarják aktivizálni, akik "politikai hajléktalanná váltak", és nem mentek el szavazni a legutóbbi választáson.

Kifejtette, a nem szavazók csalódottsága jogos, hiszen a kialakult társadalmi válságban a legszegényebbek lettek a bűnbakok, hangos az ország a "nyílt rasszizmustól", és a kormány ezt nem képes megfékezni. Hozzátette: nem elég, hogy felsorolják a problémákat, azokra olyan válaszokat kell adni, amelyek megoldást kínálnak a gazdasági válság miatti "szűkebb mozgástérben" is.

Osztódik az MSZP: Szili pártot alapít? Részletek>>>
A párt hétfejezetes programot készített, a Szema honlapján is publikált dokumentum szerint szorgalmazzák a pártfinanszírozás teljesen átláthatóvá tételét, javasolják az osztalékadó 10 százalékra csökkentését és azt is, hogy a személyi jövedelemadóból az eddigi 1+1 százalék helyett 3 százalékot lehessen felajánlani.

A Szema - egyebek mellett - 4 éves korra csökkentené a tankötelezettség alsó határát, azaz ettől a kortól kötelezővé tennék az óvodába járást, a szükséges újabb helyeket pedig óvodaépítésekkel a kormányzatnak kellene biztosítania. Iskolába járáshoz kötnék a családi pótlék fizetését, és szeretnék elérni, hogy az állam lépjen fel az iskolai diszkrimináció ellen.

Az SZDSZ "bedobná" Bokrost a közösbe
Oszkó: más fogja learatni a babérokat
Mesterházyt jelöli az MSZP miniszterelnöknek?

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
Makro / Külgazdaság Külföldön tarolnak, otthon bukdácsolnak a kínai autók
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:24
Súlyos visszaesés a kínai autópiacon.
Makro / Külgazdaság 43,5 milliárdos többlettel zárták az első hónapjukat Kármán Andrásék, de így is bajban vannak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:06
Itt vannak a májusi államháztartási adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG