Összegyűjtötték a célként kitűzött kétmillió ajánlószelvényt a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltjei - jelentette be Nyitrai Zsolt
Összegyűjtötték a célként kitűzött kétmillió ajánlószelvényt a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltjei - jelentette be Nyitrai Zsolt.
A Fidesz operatív igazgatója sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az összegyűjtött ajánlószelvények száma országosan meg is haladta a kétmilliót. Reális volt tehát a célkitűzés - mondta. Közölte azt is, választási felkészülésük vasárnap véget ér, ezen a héten ugyanis minden Fidesz-KDNP-s jelölt leadja az induláshoz szükséges ajánlószelvényét a helyi választási irodáknál, vagyis a hét végére hivatalosan is lesz 176 Fidesz-KDNP-s egyéni képviselőjelölt.
A pártszövetség választási kampánya jövő hétfőn, március 15-én kezdődik. A kampánynyitó nagygyűlés és egyben ünnepi megemlékezés a főváros I. kerületében, a Dózsa György-szobornál lesz, ahová több tízezer embert várnak.
Arra a kérdésre, hogy mennyivel lépték túl a kétmilliót, Nyitrai Zsolt azt mondta, számításaik szerint vasárnap haladták meg a kétmilliót, a pontos számot azonban később hozzák nyilvánosságra, ugyanis várhatóan még emelkedni fog. Az összegyűjtött ajánlószelvények közül az esetlegesen érvénytelenek kiszűrését alapvetően a választási irodákra, választási bizottságokra hagyják - tette hozzá.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.