1p
Az olaszországi politikai vihar még elsöpörheti az euróövezetet - nyilatkozta Nouriel Roubini a CNBC tévécsatornának az t Ambrosetti Forum nemzetközi gazdasági konferencián.

A 2008-as válság előrejelzésével hírnevet szerzett közgazdász a CNBC tévécsatorna riporterének kérdésére kifejtette: Olaszországban egy politikai vihar előszelei érezhetőek, a választások eredménye azt mutatja, hogy az olaszok többsége ellenzi a megszorításokat. De ez nemcsak Olaszországban van így, hiszen Lisszabon utcáira is félmillióan vonultak ki. A 25 százalék feletti spanyol és görög munkanélküliségi ráta, ami a fiatalok körében meghaladja az 50 százalékot is, nagy nyugtalanságot kelt.

A németek és az EKB "A-tervére" - ami úgy szólt, hogy "folytassátok csak a megszorításokat, hajtsátok végre a szerkezeti reformokat, mi pedig cserébe türelmesek leszünk, megadjuk nektek az OMT-t (az EKB új másodpiaci államkötvény-vásárlási programja), az ESM-et (az Európai Stabilitási Mechanizmus), a Tier-szabályokat (banki tőkemegfelelési szabályok), a Target2 Balance fizetési rendszert" - épülő politikai egyensúly kezd felbomlani a recessziót kiváltó megszorítások miatt kialakult lakossági ellenállás következtében, elsősorban Olaszországban, de az euróövezet perifériáján máshol is. "Ebben én egy közelgő vihar előszeleit vélem felismerni" - mondta Roubini.

Roubini csúnya forgatókönyvet vizionál

Roubini nem értett egyet riporternek azzal a felvetésével, hogy Mario Draghi EKB-elnök szerint a választások koalíciós eredményétől függetlenül az olasz pénzügyi politika mindenben marad a régi. "A legvalószínűbb forgatókönyv szerintem az, hogy akár kisebbségi, akár ügyvezető kormány alakul, hat hónapon belül ismét választások lesznek. Ezalatt a hat hónap alatt a gazdasági helyzet tovább romlik (...) növekszik az ellenállás a megszorításokkal szemben (...) és a választásokból egy megszorítás-ellenes kormány kerül majd ki győztesen" - fejtette ki. "Ezt követően komoly összetűzésre kerül majd sor az egyik oldalon Németország és az EKB, a másik oldalon pedig a megszorító politikából kihátráló Olaszország között" - hangsúlyozta.

Amennyiben a politikai helyzet tovább romlik Olaszországban és a kötvényhozamok prémiuma emelkedik, egyetlen kormány sem lesz képes hitelesen az EKB OMT programjáért folyamodni a hozamok emelkedésének megfékezése érdekében - mondta Roubini.

Hogyan segítsünk az olaszoknak?

A riporternek arra a közbevetésére, hogy az euróövezeti válságkezelés tanúsága szerint a játékszabályok általában azonnal megváltoztak, mihelyt törésre került volna sor, így akár az OMT igénybevételének feltételei is változhatnak, Roubini azt válaszolta: Olaszország valóban nem Görögország és lényegesen nagyobb súlyt képvisel az euróövezetben, ezért komolyabban is kell venni, ha az euróövezet elhagyásával fenyegetőzik. Ha az OMT feltételeit nem is enyhíti az EKB, de rengeteg lehetősége van még könnyítésekre más területeken - mutatott rá.

Csökkentheti például a refinanszírozási rátát, akár zéró-közeli értékre is, vagy negatív betéti kamatot vezethet be, enyhítheti a fedezeti feltételeket, illetve más hitelkönnyítési megoldásokat választhat. "Az euróövezeti infláció csökkenésére és a - Draghi állításával szemben - nem javuló euróövezeti gazdasági helyzetre, valamint az olasz politikai helyzet súlyosbodására való tekintettel az EKB az elkövetkező hónapokban véleményem szerint valamilyen formában további enyhítő lépéseket fog tenni". Ez azonban édeskevés lesz az olasz "politikai cunami" megállításához - hangsúlyozta, mivel mostanára a helyzet "a megszorítások elleni nyílt felkelésbe" csapott át - fogalmazott Roubini.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG