1p
A Nemzetközi Valutaalappal való viszony a kormány számára nem érzelmi kérdés - mondta Orbán Viktor a VOSZ csütörtöki ülésén. Az államadósság olcsóbb finanszírozása érdekében meg kell állapodni az IMF-fel, ha elfogadható pozíciót sikerül kialkudni. A bírja a munkát, nem kaphat a jövőben szociális segélyt Orbán tervei szerint.

Az IMF nem érzelmi kérdés

A miniszterelnök a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) csütörtöki ülésén elmondta: "az IMF a kormány számára nem érzelmi kérdés, az IMF-fel való viszonyunk sem érzelmi kérdés, az a kérdés, hogy mire van szüksége az országnak".

Ha az országnak arra van szüksége, hogy - miután magas az államadósság és folyamatosan új hitelekkel váltjuk ki a régieket - alacsony kamattal jussunk pénzhez, akkor az IMF-fel meg kell állapodni, feltéve, hogy a valutaalap nem kér olyasmit, ami a másik oldalon nagyobb kárt okoz, mint amennyit pénzügyi oldalon nyerünk - mondta a miniszterelnök, aki szerint csak így, "vashideg logika, csigavér, higgadtság" mentén lehet jól tárgyalni.

Még jó hogy nem volt itt az IMF

A kormányfő örül annak, hogy az IMF nem volt itt az elmúlt másfél-két évben, mert a kormány gazdaságpolitikájának több elemét biztosan nem tudták volna megvalósítani. Mint mondta, ha az IMF itt maradt volna, akkor évente körülbelül 100 milliárd forinttal olcsóbban lehetett volna finanszírozni az államadósságot, ugyanakkor nem tudnának évente 200 milliárdot, három év alatt 600 milliárdot bevonni a bankszektorból a válságkezelésbe, nem lehetett volna a válságadón keresztül bevonni évente 160, három év alatt 480 milliárdot, és nem lehet úgy visszaalakítani a nyugdíjrendszert, hogy havonta 30 milliárd forint ne kimenjen, hanem bejöjjön a nyugdíjkasszába, ami évente 360 milliárd forint.

Orbán Viktor ezért "ésszerűnek" értékelte a kormány elmúlt időszakban folytatott IMF-politikáját. Úgy vélte: most már csak az a kérdés, hogy a tranzakciós illeték problémája ügyében megegyezésre tudnak-e jutni vagy sem. "Majd meglátjuk" - jegyezte meg.

Ha van közmunka, nem lesz segély

A miniszterelnök közölte: idén 200 ezer embernek adnak közmunkát, és szeretné ezt 2013-ben 300 ezerre felvinni. "Sőt a végén odáig szeretném elvinni a dolgot, hogy azt tudjam mondani minden magyar állampolgárnak, hogy nem kapsz szociális segélyt, ha egyébként fizikailag munkaképes, viszont mindenki számára van elérhető közmunka" - jelentette ki.

Demján: nincs unortodox gazdaságpolitika

A VOSZ ügyvezető elnöke, Demján Sándor az eseményen a miniszterelnök előtt tartott beszédet. Elmondta: az elmúlt években, ha nőtt is a magyar gazdaság, az csak a látszat volt, a felvett hitelek segélyre mentek, nem pedig a termelő ágazatok támogatására. A nagyvállalkozó azt mondta a mellette helyet foglaló miniszterelnöknek: "nincs unortodox gazdaságpolitika". Részletek >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG