1p
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter péntek délelőtt jelenti be a Nemzetközi Valutaalap delegációjának, hogy Magyarország egy biztosítás típusú megállapodást szeretne kötni az IMF-fel - közölte Orbán Viktor. Majd meglátjuk, milyen feltételei lesznek az IMF-nek.

A miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: miután a pénzügyi stabilizálás korszakát lezárták - hiszen az államadósságot jelentősen csökkentették, és a hiány is 3 százalék alatt lesz -, most meg kell nyitni a növekedés korszakát. Ezért a kormány megbízta a nemzetgazdasági tárca vezetőjét, hogy gazdasági növekedést serkentő, erősítő tervet terjesszen a kabinet elé, Matolcsy György pedig úgy döntött, ennek fontos része egy pénzügyi biztosítás, amelyet az IMF-fel kíván megkötni. Az új típusú megállapodás tervezett tartalmáról várhatóan a nap folyamán nyilatkozik majd a miniszter.

Orbán Viktor kifejtette: "a régi típusú IMF-megállapodás, amelyet lezártunk 2010 őszén, az arról szólt, hogy ők megmondták, mit kell csinálni Magyarországon, és ha mi azt csináljuk, akkor adnak pénzt, és akkor mi nem fogunk összeomlani". Az új megállapodás lényege azonban az - ismertette -, hogy "mi inkább egy biztosítást szeretnénk; a szabad kéz politikáját nem akarjuk feladni". Többet Magyarország gazdasági önállóságát senki sem korlátozhatja, ez a kormányzati filozófia első számú törvénye - jelentette ki.

Arra a felvetésre, hogy az IMF-nek lehetnek feltételei, azt mondta: "majd meglátjuk, nem nagyon hiszem, hogy a magyar gazdaság mostani állapota mellett, amelyet erős alapok jellemeznek, nekünk kölcsönre volna szükségünk. Tehát mi, ha pénzre van szükségünk, akkor kimegyünk a pénzpiacokra, bocsátunk ki állampapírt, kötvényt, kincstárjegyet, azt megveszik". A probléma mindösszesen annyi, hogy az euróválság miatt Európa szinte minden országában a hozamok emelkednek, tehát magasabb kamatot kell fizetni, mint korábban - figyelmeztetett, de hozzátette, Magyarország pénzügyi biztonsága megvan, a papírokat megveszik, a hitelezők bíznak abban, hogy ezeket vissza tudjuk majd fizetni, de ehhez az kell, hogy a gazdaság jól teljesítsen.

Arra a kérdésre, hogy így képzelte-e, hogy másfél évig fog tartani ez a fajta pályára állítás, Orbán Viktor azt válaszolta: "nagyjából így képzeltük". A legfontosabb dolog az volt, hogy "szabad kezet tudjunk kapni vagy szerezni magunknak", és legyen mód arra, hogy "úgy rendezzük be Magyarországon az életünket, ahogy a magyar érdekek azt megkövetelik, és ebben korábban kötött megállapodások, korlátok ne akadályozzanak bennünket, ezért is volt az, hogy amint lehetett (...), le is zártuk a régi együttműködésünket az IMF-fel" - mondta a miniszterelnök, hozzátéve, "boldog azért nem vagyok", mert Magyarország még messze nem a legjobb helye a világnak.

Közölte: ha a magyar kormány nem folytatna egy rendkívül aktív gazdaságpolitikát a következő évben, hanem csak hagyná, hogy történjen, ami a piacokon meg a gazdaságban magától is megtörténik, akkor bajban lenne, mert a magyar gazdasági növekedés is igazodna az eurózóna tagállamainak rendkívül lassú növekedési üteméhez. Ezt el akarjuk kerülni, ezért van szükség a növekedést serkentő politikára - közölte.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG