2p
Hitel már lesz a 3-as metró kocsijainak felújításához - már csak az a kérdés, hogy ki újítja majd fel a metrószerelvényeket. A hitel a vita alatt is ketyeg...
Megszépülnek a kocsik - de ki csinálja? Fotó: Wikimedia Commons/Rovibroni

Semmi akadálya nincs annak, hogy az eredetileg július elsejei határidővel tervezett kölcsönszerződést megkösse a főpolgármester a közbeszerzésen nyertes bankokkal - derült ki a Magyar Közlöny legutóbbi számában közzétett kormányhatározatból.

A Magyar Nemzet emlékeztet: a főváros hitelnyújtási felhívására több érdeklődő is volt, azonban végül egy, az OTP Bank vezette öttagú konzorcium nyújtott be ajánlatot. Ennek tagja még az Erste Bank, a K&H Bank, az MKB Bank és a Unicredit Bank. Ezek a kormányhatározat szerint 15 éves futamidővel folyósíthatják a szerelvényfelújításhoz a 60 milliárdos hitelt, amelyet kamatokkal, költségekkel együtt több mint 75 milliárd forint értékben kell visszafizetni.

A kabinet elfogadta az ügylet összes adatát, így a visszafizetés ütemét is. E szerint Budapestnek idén már 42,6 milliót törlesztenie kell, jövőre a részlet ennek tízszeresénél is többel nő, és 487 millió lesz a város terhe, míg 2017-ben ez az összeg meghaladja majd az 1,6 milliárd forintot. A fennmaradó 73,1 milliárdos tartozás visszafizetése pedig 2018 és 2030 között esedékes, amelynek ütemezését várhatóan a megkötendő kölcsönszerződésben tisztázzák a felek.

Addig viszont el kell dőlnie a 3-as metró 37, egyenként 6 kocsiból álló szerelvényeinek korszerűsítésére és teljes felújítására kiírt és a BKV által lezárt közbeszerzési pályázat sorsának is. Mint ismert, itt az orosz ajánlatot jelölték meg győztesnek, ám az olcsóbb árat adó – és egyesek szerint mondvacsinált indokokkal kizárt – lett konzorcium megtámadta a döntést.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG